Ügyfélelemzés mesterséges intelligenciával

Értelem és érzelem a call centerekben

forrás Prim Online, 2009. november 10. 15:26

A telefonos ügyfélszolgálatot működtető vállalatok törvényi kötelezettsége a párbeszédek rögzítése és öt évig történő tárolása. A teher azonban komoly lehetőségeket is hordoz. Egy elemzőszoftver segítségével ugyanis a cégek stratégiai információval láthatják el az értékesítőket és a marketing részleget.

Egy nagy ügyfélkörrel rendelkező vállalat ügyfélszolgálata akár 35 ezer hívást is fogad naponta, melyek részben emberi beavatkozás nélkül kezelhetők. A cégek számára azonban törvényi kötelezettség az ügyfél és ügyfélszolgálatos közötti párbeszédek rögzítése és 5 évig történő tárolása, így rendkívül sok hasznos, elemzésre váró adat gyűlik össze nap mint nap. „Az ilyen beszélgetések átfogó elemzéséből számos olyan információ kinyerhető, amely hatékonyan támogathatja a termékfejlesztést, az eladást, a marketinget. Nem utolsósorban pedig képet kaphatunk a call és contact centerben dolgozó munkatársak munkájáról, akiket ez alapján képezhetik az ügyfélkapcsolat hatékonyabb, eredményesebb működése érdekében” – mondja Karászi József, az ügyfélszolgálati rendszerek bevezetésében és üzemeltetésében 13 éves tapasztalattal rendelkező NET’54 Üzleti Kommunikáció Kft. ügyvezetője.

Kézenfekvő tehát, hogy az ügyfelekkel folytatott beszélgetéseket a cég rendszeresen és átfogóan elemezze. A probléma, hogy ez pusztán emberi erőre alapozva már egy kisebb forgalmat lebonyolító ügyfélszolgálat esetében is gyakorlatilag kivitelezhetetlen feladat. Itt jön a képbe a mesterséges intelligenciával felvértezett számítógépes adatfeldolgozás. A NET’54 most vezeti be a magyarországi piacra az izraeli NICE vállalat NICE Adaptive Interaction Analytics nevű megoldását.

Olaszország és Svédország közt félúton


„A NICE Adaptive Interaction Analytics magyarítása során figyelembe kellett vennünk az egyes országok eltérő kommunikációs szokásait, attitűdjeit, s ez alapján valahol Olaszország és Svédország közé hangolni a rendszer érzékenységét” – mondja Karászi József. A NET’54 által biztosított megoldás képes rákeresni a pozitív és negatív érzelmi megnyilvánulásokra, így a jókedvre, haragra vagy kiabálásra. Az érzelmekhez társuló párbeszédek alapján a cég számos következtetést vonhat le. Ha például egy kezelőnél gyakoriak a hangoskodó, ideges ügyfelek, ott feltehetően rossz az ügyfélkezelési folyamat. A pozitív érzelmek mellett megvalósuló párbeszédek pedig gyakorlati mintaként szolgálhatnak a call centerben dolgozók számára.

Eladásjavító stratégiák

 A szoftver nem pusztán az érzelmeket ismeri fel a párbeszédekben, de konkrét szavak előfordulási helyére és gyakoriságára is képes rátalálni. Így kiderülhet például, hogy jellemzően mi okozza az ügyfelek lemorzsolódását, illetve konkurenciához történő elvándorlását. Ha például egy termék vagy szolgáltatás neve mellett gyakran elhangzik a drága szó, az nyilván túl van árazva, vagy rosszul van pozícionálva. Így a vállalat eladási részlege is profitálhat az ügyfélszolgálaton zajló beszélgetések elemzéséből, hiszen az eredmények alapján a vállalat eladási stratégiáját is optimalizálhatja.

Informatikai érdekesség, hogy a NICE Adaptive Interaction Analytics tömörített fájlokban is képes keresni, így nem igényel plusz tárolókapacitást. A megoldást a forgalmazó komplett ügyfélszolgálati rendszerek részeként, vagy a hazánkban elterjedt NICE hangrögzítő modulhoz integrálva önállóan is kínálja.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05