Kiszivárgott az Office 2010 fejlesztői bétája
A Microsoft MSDN és TechNet programjaiba regisztrált szűk kör számára kiadták az Office 2010 második béta verzióját, ami már elég sokat mond a végleges változatról. Annak ellenére, hogy mindez csak ma történt meg, azonnal elérhetővé vált a szoftver a közkedvelt torrent oldalakon, és az eredeti szándékokkal szemben letölti boldog-boldogtalan. A Microsoft egyik legfontosabb bevételi forrásának számító irodai programcsomag sikerén sok múlik. A programot eredetileg a Windows 7-tel együtt várták, ám ez, mint azt ma már jól tudjuk, nem így történt. A sokak által várt szoftver fejlesztése egyszerűen nem tartott abban a fázisban, például nem jelent meg ehhez időben az első béta változat.
Az Office 14 kódnéven fejlesztett, hivatalosan Office 2010-re keresztelt termék érkezése még ma sem pontosan meghatározott. A most történt kiszivárgás nem ismeretlen az Office 2010 esetében, az úgynevezett Technical Preview nevű korábbi változat még májusban került fel a világhálóra, holott ez a mainál jóval kezdetlegesebb, kifejezetten csak belső használatra szánt kód volt. Azonban azoknak sem kell már a végtelenségig várniuk, akik szeretnék legálisan kipróbálni az új szoftvert, lehetőleg problémamentes, stabilabb és a mindeni által letölthető verzióban, mivel a Microsoft még idén tervezi egy nyilvános béta kibocsátását.
Kapcsolódó cikkek
- Letölthető a MS Office 2010
- Elkészült a Microsoft Office 2010, ingyenes változat is lesz
- Kipróbálható a Microsoft Office 2010 Beta
- Office 2010 májusban, illetve nyáron
- A Microsoft közzétette az Office 2010 verziók árait
- Saját fájljainkhoz nem férhettünk hozzá az Office 2003-ban, a hibát javították
- Kellemetlen hiba az Office-ban – nem elérhetők a védett tartalmak
- Már készül a MS Office 15
- Office 2010 Starter olcsó PC-kre
- A Microsoft megvette az Office.com-ot
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.