Több mint hétszáz postán már megvásárolható a Postafon
Induláskor 721 postán vásárolhatóak meg a Postafon névre keresztelt feltöltőkártyák és telefonok. A Postafon előnye a kedvező ár és az átlátható tarifa mellett a kiegészítő szolgáltatások rugalmas összeállíthatóságában és az így biztosított költségkontrollban rejlik. Fontos szempont továbbá, hogy az ügyfeleknek nem kell külön mobilszolgáltató üzletet felkeresniük, hiszen az ország több mint 700 postáján intézhetik telefonos ügyleteiket.
Alapszolgáltatásként minden olyan szolgáltatás elérhető, amelyre a mindennapokban szükség lehet, így például az SMS vagy a hangposta. Amennyiben az ügyfél igényli, egy díjmentes SMS elküldésével könnyedén bekapcsolhatja magának a kiválasztott kiegészítő szolgáltatásokat, például a nemzetközi hívások lehetőségét, a roaming-ot, vagy az emelt díjas szolgáltatásokat, továbbá a WAP-ot és az internetet. Sőt, 350 forint havidíj ellenében igénybe vehető a „Kedvenc Szám” opció is, amellyel egy kiválasztott Postafon vagy Vodafone előfizető fél áron hívható.
A Postafon Fókusz tarifacsomag kedvező, minden irányba, minden időszakban 35 forintos perc és SMS díjaival a Magyar Posta azokat az ügyfeleket szólítja meg, akik kontrolálni szeretnék mobil-költségeiket. Mindehhez párosul például egy könnyen kezelhető, elegáns megjelenésű Samsung E1120 típusú mobiltelefon, amely Postafon Fókusz csomagban 6990 forintért vásárolható meg, 350 forint lebeszélhetőséggel. Készülék nélkül a SIM kártyáért 1550 forintot kérnek el a postákon, amelyből 350 forint szintén lebeszélhető.
Az értékesítésre kijelölt posták listája megtalálható a www.postafon.hu oldalon.
Kapcsolódó cikkek
- Májusban újabb mobilkészülékek a Vodafone-nál
- Márciusban is csökkent az aktív mobilelőfizetők száma
- Megtévesztő SMS játékért 40 milliós bírságot kapott a Vodafone
- Smart Office: mobil + vezetékes internetkapcsolat + telefon
- Év vége felé vár fellendülést a Vodafone a mobilpiacon
- Huawei: díj a Vodafone-nak, magyarországi logisztikai központ a láthatáron
- Újdonság a hazai piacon: Vodafone internetmegosztó
- Új MobilWeb csomagok a Vodafone-tól
- Tovább nőtt a mobilinternetezők száma januárban
- Félmilliárdot költ a posta integrált hálózatának bővítésére
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel
25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.