Növekedést vár a GTS Datanet a távközlési piacon

MTI Sajtóadatbank, 2010. január 5. 10:31

Az internetes és távközlési szolgáltatásokat nyújtó GTS-Datanet Kft. 2010-ben a vezetékes távközlési piac növekedését kismértékben meghaladó, 2 százalékos árbevétel-növekedést tervez, aminek alapját a GTS csoport új stratégiája képezi: a korábbinál nagyobb hangsúlyt fektetnek az üzleti, közép- és nagyvállalati, valamint nagykereskedelmi ügyfelek kiszolgálására a magyar piacon és a közép-európai régióban.

A stratégiai cél elérése érdekében a csoport elindította régiós Ethernet projektjét is, amelynek lényege, hogy a beruházás során egységessé teszik és fejlesztik a mintegy 17 ezer kilométer kiterjedésű, Csehországot, Szlovákiát, Lengyelországot, Magyarországot és Romániát lefedő optikai hálózatot.

A társaság tavaly az első félévben 27 millió euró, mintegy 7,8 milliárd forint árbevételt ért el, míg kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 5 millió eurót, 1,5 milliárd forintot tett ki. A cég beruházásokra 1 millió eurót, 0,3 milliárd forintot költött az első hat hónapban.

A társaságnak 2008 első félévében az árbevétele 7,6 milliárd forintot ért el, az EBITDA-ja pedig 1,1 milliárd forintot tett ki, az egész évben a bevétele 15,5 milliárd forint, az eredménye pedig 2,14 milliárd forint volt.

A GTS-Datanet 2008-ban 1,41 milliárd forintot fordított beruházásokra, és ugyanennyit tervez költeni fejlesztésre 2009-ben és 2010-ben is.

A társaság közlése szerint a magyar távközlési piac 2009-ben enyhén, mindössze 1-2 százalékkal csökkent 2008-hoz képest. Az ügyfelek a korábbinál sokkal nagyobb hangsúlyt fektettek a költséghatékonyságra, ami a már meglévő szerződések újratárgyalását, bizonyos esetekben a szerződési feltételek módosítását jelentette.

A hagyományos vezetékes telefonszolgáltatások előfizetői köre évek óta folyamatosan zsugorodik. Ez a trend tavaly is folytatódott, bár elsősorban a lakossági előfizetők körében: a cégek többsége továbbra is ragaszkodik a vezetékes telefonhoz, mivel az üzletmenethez alapvető fontosságú szolgáltatásnak tekinti. Ebben a szegmensben is megfigyelhető azonban, hogy a vezetékes hangforgalom csökkenésével párhuzamosan folyamatosan nő az internet, IP alapú hangszolgáltatások népszerűsége.

A magyar internet piac szintén átalakulás előtt áll: az ADSL-piac 2004 óta tartó töretlen fejlődése megtorpant, ami elsősorban a mobilinternet rohamos térnyerésének, valamint az erős kábeles konkurenciának köszönhető.

A GTS Datanet várakozása szerint az ADSL piacnak az idén átmeneti lendületet adhat az internetes tevé, az IPTV szolgáltatás értékesítése, de az ADSL szolgáltatás 2004 és 2008 közötti aranykora már nem tér vissza. Már csak azért sem, mert pár éven belül már az optikai hálózaton keresztül biztosított vezetékes internet számít majd a legmodernebb, legnépszerűbb megoldásnak. Mivel ez utóbbi gyakorlatilag korlátlan sávszélességet képes biztosítani, így a kábeles internetnek komoly kihívója lesz.

Tavaly az üzleti adatszolgáltatások piaca a vezetékes hang- és internetpiachoz hasonlóan stagnált, és szintén átalakulóban van. A telephelyek közötti adatáramlás biztosításában valamelyest csökkent a bérelt vonali megoldások aránya, növekedett viszont az IP VPN
(Virtual Private Network) technológia szerepe. Az IP VPN szolgáltatások igénybe vétele jelenleg elsősorban a nagyvállalatokra jellemző, de a cég várakozása szerint a következő években egyre több közepes vállalkozás is áttér majd erre a költséghatékony, mégis nagy biztonságot garantáló megoldásra.

A társaságnak 47.000 ügyfelek van, ezek közül mintegy 40 000 szélessávú előfizető. A szélessávú előfizetők nagyjából 75 százaléka lakossági, 25 százaléka üzleti ügyfél.

Kulcsszavak: GTS Datanet +céginfo

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé

Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

2024. május 12. 10:26

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36