A Nintendo DS a valaha volt legnépszerűbb játékgép Európában

Milkovits Gábor, 2010. január 6. 09:06

A Nintendo DS lett hivatalosan a valaha legtöbb példányban eladott játékgép az öreg kontinensen, miután bejelentették, hogy a mai napig több mint 40 millió példány fogyott a dupla képernyős, hordozható készülék különféle verzióiból.

A DS ezzel megelőzte az összes korábbi és jelenlegi konzolt és hordozható játékgépet, ráadásul viszonylag rövid idő alatt sikerült mindezt elérnie, hiszen a készülék 2005 márciusa óta van forgalomban Európában. A DS mellett a Nintendo Wii konzolja is igencsak jól szerepelt eddig: 2006 decembere óta több mint 20 milliót adtak el belőle földrészünkön. A Wii-hez kapható játékprogramok közül a Wii MotionPlus vezérlőt kihasználó Wii Sports Resort-ból 5 millió, a New Super Mario Bros. Wii-ből pedig 2,5 millió kópiát értékesítettek mostanáig Európában.

A Nintendo DS-nek jelenleg immár a harmadik verziója kapható, DSi néven. A készülék az eredeti dupla érintőképernyő, illetve a Lite-on debütált WiFi és webböngészés mellett 3 megapixeles kamerával, zenelejátszó szoftverrel és nagyobb, 3,25 colos képernyőkkel van felszerelve. A készülék emellett a már amúgy is karcsú DS Lite-hoz képest is 12 százalékkal vékonyabb lett. A DS népszerűségének egyik fontos oka persze az olcsóbb ár: a készülék ára ugyanis valamivel alacsonyabb, mint fő versenytársáé, a Sony PSP-é.

Kulcsszavak: Nintendo

Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A fejletlen töltési infrastruktúra lassítja az autóipar elektromos átállását

Sikeres évet zárt a MAGE és a hazai járműipar. Az elmúlt évben a MAGE intenzíven tartotta a kapcsolatot az Európai Autógyártók Szövetségével (ACEA). Ma már az európai szövetséggel egyetértésben az a vélemény, hogy az autóipari vállalatok dekarbonizációs elkötelezettsége mellett, minden tagországi szövetségnek lobbiznia kell, hogy kormányaik támogassák az átállást segítő feltételek biztosítását az EU-ban. A szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére vonatkozó elvárások teljesítéséhez szükség van egy európai szintű egységes töltési infrastruktúra kiépítésére. Interjú Krisztián Róberttel, a MAGE elnökével.

2024. május 28. 20:16

Példátlan fitness élményt nyújt a vadonatúj HONOR Band 9

A HONOR bejelentette a HONOR Band 9-et, egy modern dizájnnal és fejlett fitnesz- és egészségfigyelő funkciókkal büszkélkedő kiegészítőt. Az 1,57”-os AMOLED kijelző akár 60 Hz-es frissítési frekvenciát kínál. 96 edzési lehetőséggel a HONOR Band 9 felülmúlja elődeit, míg a trendi Always-on Display kialakítással és a lenyűgöző, akár 14 napos akkumulátor-üzemidővel kivételes fitness-társként szolgál, amely a felhasználókat egy egészségesebb és aktívabb életmód felé vezeti.

2024. május 28. 11:39

Különleges kedvezményekkel indítja a nyarat a Samsung

A nyár beköszöntével több sportesemény is elrajtol, itt az ideje a közös szurkolásnak. Ezzel párhuzamosan, 2024. június 3-án 10 órakor indul a Samsung fesztivál, a vállalat háromhetes promóciója, amely során a felhasználók 2024. június 24-én 9 óráig kedvezményekkel válogathatnak a Samsung legújabb zászlóshajó mobilkészülékei, tévéi és csatlakoztatható háztartási gépei közül*, hogy az új eszközökkel még magával ragadóbb szurkolói élményt élhessenek át a nyári meccsnézések alkalmával.

2024. május 27. 20:27

Harmadszor is világcsúcs: a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata nyerte Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyét

A kontinens legnevesebb egyetemeit megelőzve ismét az első helyen végzett a győri Széchenyi István Egyetem elektromos járművet fejlesztő hallgatói csapata, a SZEnergy Team Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyén önvezető és elektromos meghajtású városi kisautó kategóriában. Utóbbiban saját világcsúcsát másodszor megdöntve szerezte meg az első helyet.

2024. május 25. 16:17

Már hazánkban is kapható a Huawei első négyzet alakú okosórája

Megérkezett Magyarországra a Huawei vadonatúj négyzet alakú, továbbfejlesztett egészségfigyelő- és sportfunkciókkal rendelkező okosórája, a HUAWEI WATCH FIT 3. Az eszköz a FIT-sorozat eddigi legvékonyabb és legkönnyebb tagja, az okosórában mutatkozik be a mozgásra ösztönző Okosjavaslatok funkció, valamint alvás közbeni légzésfigyelés funkcióval bővült a nyugodtabb alvás érdekében. Az Android- és iOS-kompatibilis WATCH FIT 3 egyetlen feltöltéssel akár 10 napos üzemidőt nyújt, mindössze 10 perces töltéssel pedig akár egy teljes napig használható.

2024. május 23. 11:43

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52