Angliai PhD képzés a BGF-en

forrás Prim Online, 2010. január 11. 12:22

Az Anglia Ruskin University és a Budapesti Gazdasági Főiskola együttműködési megállapodásának köszönhetően Magyarországon is elérhetővé vált az Anglia Ruskin Egyetem gazdálkodástudományi doktori képzése. Az együttműködést a napokban írta alá Cambridge-ben Michael Thorne, az angol egyetem vezetője, valamint Sándorné Dr. Kriszt Éva, a BGF rektora.

A cambridge-i székhelyű Anglia Ruskin University és a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) szakmai kapcsolata hosszú évekre nyúlik vissza, első együttműködésük 2003-ban indult. Az elmúlt hét év alatt az angliai egyetem és a BGF oktatói, kutatói szoros szakmai és személyes kapcsolatokat alakítottak ki egymással, melynek során megismerték egymás képzési struktúráját. Az Anglia Ruskin Egyetem akkreditálta képzéseit a Budapesti Gazdasági Főiskolára, nemzetközi üzleti mesterképzésén a BGF oktatóinak bevonásával már évek óta sikeresen folyik az oktatás Budapesten. Mindezek lehetővé tették, hogy a napokban, Cambridge-ben a két intézmény között további megállapodás szülessen arról, hogy az Anglia Ruskin University BGF-en indítandó PhD-képzésében doktori fokozatot szerezhetnek tanulmányaik befejeztével a hallgatók.

„Az angol és a magyar oktatási rendszer némiképpen eltér egymástól. Az Anglia Ruskin University egy úgynevezett »University of Applied Sciences«, melynek célja, hogy jól hasznosítható, a gazdasági életben releváns ismereteket adjon át hallgatóinak. A Budapesti Gazdasági Főiskola mindig is gyakorlatorientált oktatásáról volt elismert, így intézményeink között a kezdetektől szoros szakmai kapcsolat alakulhatott ki. Örülünk, hogy az együttműködésnek köszönhetően hallgatóink számára a felsőfokú szakképzéstől egészen a doktori fokozat megszerzéséig biztosíthatjuk a szakmai fejlődés lehetőségét” – fogalmazott Sándorné Dr. Kriszt Éva rektor az együttműködés budapesti bejelentésének alkalmával.
 

Kulcsszavak: BGF oktatás

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36