Új Mac Pro gépen debütálnak a hatmagos Xeonok?

Milkovits Gábor, 2010. február 3. 07:02

Az Apple-pletykákkal foglalkozó internetes oldalak szerint az Intel új hatmagos Xeon processzorai még a hivatalos premier előtt megjelennek majd az Apple frissített Mac Pro számítógépeiben.

A hírforrások szerint az új Apple gépek nagyjából két héttel az új, Gulftown kódnevű Xeonok márciusi startja előtt megjelenhetnek, azaz valamikor február második felében várhatók. Az Intel és az Apple történetében nem ez lenne az első eset, hogy Steve Jobs cége a versenytársaknál hamarabb jut hozzá a csipgyártó valamely termékéhez: hasonló történt például az első 3 GHz-es kétmagos Xeon lapkák esetében is. Ha valóban kijön a közeljövőben új Mac Pro munkaállomás, az is valószínű, hogy grafikus téren is valamilyen premier előtti termékkel lesz ellátva, például az AMD/ATI Radeon 5800-as vagy az nVidia GeForce 300/400-as szériákból.

A fenti hírek természetesen egyelőre csak puszta spekulációk, hiszen az Apple a hivatalos bemutató előtt soha semmilyen termékéről nem szokott nyilatkozni. Az előzetes híreknek ugyanakkor többnyire szokott lenni valamilyen valóságalapjuk, mint például ahogyan az a napokban bemutatott iPad táblagép kapcsán bebizonyosodott.

Kulcsszavak: Mac Intel processzor

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36