Nokia: 1 millió forint a legjobb magyar alkalmazás fejlesztőjének
A Nokia a magyar verseny során azt a legjobb, helyi igényekre szabott alkalmazást keresi, ami leginkább segíti a Nokia felhasználók mindennapjait. A legkiemelkedőbbnek ítélt magyar alkalmazás fejlesztőjének jutalma 1 millió forint, míg a második és harmadik helyezett jutalma nagy értékű, a legújabb technológiát használó Nokia készülék. A nyerteseket a Nokia helyi képviselői és hazai mobilalkalmazás fejlesztés vezető szakembereiből álló zsűri választja ki. A hazai fordulóban részt vevő pályázók – amennyiben alkalmazásukat elkészítik angol nyelven is – részt vehetnek a verseny globális részében is.
A pályamunkák leadási határideje mind a magyar, mind a nemzetközi megmérettetésre 2010. május 18-a. A döntősöket júniusban hirdetik ki, míg a győzteseket 2010 szeptemberében választják ki és értesítik.
A kihíváson induló fejlesztők idén az alábbi kategóriákban mérhetik össze tudásukat:
- Környezetvédelem: A versenyzők feladata megvédeni bolygónkat környezetbarát, fenntarthatóságot támogató mobilos alkalmazásokkal, amelyek segítenek a felhasználóknak csökkenteni ökológiai lábnyomukat.
- Szórakoztatás: Ebben a kategóriában elsősorban olyan alkalmazásokat várnak, amelyek megmutatják a Nokia mobiltelefonok multimédiás és szórakoztató képességeit: ebbe a kategóriába zenei- és multimédiás alkalmazásokkal, játékokkal lehet nevezni.
- Hatékonyság növelése: Itt minden a hatékony időkihasználásról, a mindennapok könnyebbé tételéről szól, így például pénzügyi, üzleti és szervezési alkalmazásokat várnak.
- Feltörekvő piacok: Ebben a kategóriában új lehetőségek nyílnak a fejlesztőknek, olyan újító alkalmazásokat és szolgáltatásokat keresnek, amelyek segíthetik a fejlődő országokban élő milliók mindennapi életét. Megoldásokat várnak például az oktatás, az egészségügy és a mezőgazdaság területén.
Ebben az évben a Nokia egy egyedülálló kategóriát is meghirdetett, a „Növekvő gazdasági kihívások” címmel. Itt azt az igazán nagy és merész ötletet, üzleti tervet várják, ami felforgathatja, és új szintre emeli a mobil alkalmazások világát.
A nemzetközi versenyben az egyes kategória győztesei 30 000 dollárt, szakértői konzultációs lehetőséget, valamint éves Forum Nokia Launchpad tagságot kapnak, és lehetőséget alkalmazásuk ingyenes terjesztésére a különböző Nokia-csatornákon. A második helyezettek díja 15 000 dollár, a harmadik helyezetteké pedig 5000 dollár, míg a „Növekvő gazdasági kihívások” kategória győztesének jutalma a nemzetközi versenyben 1 millió dollár.
További információk a Forum Nokia „Calling All Innovators” versenyről, beleértve a jelentkezés beadásának, valamint a versenyszabályok és -követelmények teljesítésének módját, a www.callingallinnovators.com, valamint a www.callingallinnovators.com/hungary oldalon találhatók.
Kapcsolódó cikkek
- Ismét perbe hívja a Nokia az Apple-t
- Megérkezett az első Microsoft-szoftver a Nokia mobiljaira
- Jön az első Symbian 3 alapú mobiltelefon
- Nőtt a Nokia profitja
- Árakat csökkent a Nokia, késik az új Symbian szoftver
- Nokia C3, C6, E5: Középpontban az üzenetküldés és a közösségi kapcsolatépítés
- Újabb térképszoftver-céget vett a Nokia
- Táblapécék terén mások is az Apple példáját követik
- Mobilböngésző céget vesz a Nokia
- A világ legtökéletesebb okostelefonja
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.