Saját mobilokat dob piacra a Microsoft
A Microsoft jó ideje tagadja a saját mobiltelefonjára vonatkozó találgatásokat, így ezt a mostani hírt sem erősítette meg, ahogyan a Verizon sem. A „Project Pink” (kb. „rózsaszín terv”) fedőnevű fejlesztési projekttel kapcsolatban ugyanakkor már több spekuláció is megjelent a sajtóban, ráadásul a Gizmodo most olyan marketingcélokra készített promóciós fotókat is közölt, amelyeken állítólag az ominózus készülékek láthatók.
A Microsoft egyébként már forgalmaz saját mobilt a Sidekick képében, ezt azonban a Danger nevű cég felvásárlásával örökölte, azaz nem saját fejlesztés, ráadásul a Sharp gyártja. A Gizmodo úgy tudja, hogy a két új mobil közül az egyik a „Turtle” („teknősbéka”) névre hallgat és egy szokatlan, kerekded formájú, kicsúsztatható teljes billentyűzettel felszerelt okostelefon. A másik, egyelőre ismeretlen munkanevű készülék egy már ismerősebb kinézetű, széltében kicsúszó billentyűzettel ellátott modell. Az érintőképernyő természetesen garantált, ezen kívül pedig a hírforrások úgy tudják, hogy a telefonok fő egyedi funkciója az internetes közösségi oldalak és alkalmazások kezelése lesz.
A képek alapján sokan megkérdőjelezik, hogy a Microsoft mobilokon az a Windows Mobile 7 operációs rendszer fut-e majd, amelytől oly sokat vár a szoftvercég. Egyes találgatások szerint a mobilok egy teljesen új, Pink nevű platformot vezetnek majd be a Microsofttól, míg más vélemények alapján csak a kezelőfelület lesz teljesen más, a mélyben azonban mégiscsak a WinMo 7szoftver fog dolgozni.
Kapcsolódó cikkek
- Április 12-én jönnek a Microsoft mobiljai
- Microsoft Office lesz a Nokia okostelefonjain
- Az LG a Windows Mobile-t választotta
- Tegra-alapú Microsoft okostelefon?
- Teljes Microsoft Internet Explorer mobiltelefonra
- A mobiltelefonokat is megcélozta a Microsoft
- Nokia mobilok Windows Mobile szoftverrel?
- Microsoft DRM szoftver Nokia mobilokon
- Deepfish: új mobil-böngésző a Microsofttól
- A Microsoft már Zune-mobilt is készít
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel
25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.
A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára
A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl.
Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai
Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.
A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei
Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban.