A Sony száműzi a Linuxot a PS3-ról

Kiss Ádám Zoltán, 2010. március 29. 20:05

A konzol hamarosan érkező frissítése már nem fogja tartalmazni az egyéb operációs rendszerek telepítésének lehetőségét, ezzel szűkülnek mind a hackerek, mind a kutatók lehetőségei.

A japán gyártó csütörtökön tervezi a legújabb, 3.21-es firmware kiadását. A korábbi javításokkal és csiszolgatásokkal ellentétben most valóban radikális változásról van szó, jóllehet ezt a verziószám nem tükrözi. A korábban jelenelevő „Other OS”, vagyis operációs rendszer választását lehetővé tevő menüpont ugyanis megszűnik. Mivel ez szinte minden esetben a Linuxot jelentette, főként a Linux-barát felhasználókat érinti a változás, ám őket drámaian. A Sony szerint a döntés hátterében biztonsági megfontolások állnak, a 3.21-es alapszoftver telepítése után a felhasználók egy jóval biztonságosabb rendszert tudhatnak majd magukénak. Azok számára, akik a Sony gépeinek feltöréséhez, vagy egyéb hacker megfontolásból használták ezt az opciót, ez csupán kellemetlen, de valójában csak illegális tevékenységektől zárja el őket. Számos felhasználó akad azonban, aki hálózatra csatlakozva tudományos céllal üzemeltetette konzolját a játékkal töltött időn kívül, de sokan innen érték el a Blu-ray lemezek lejátszását is. Számukra tehát ez a változás nem csupán azt jelenti, hogy új szoftvereket kell szerezniük, illetve leesnek korábban használt képességektől, de egyben azt is, hogy minden eddig felhalmozott Linux alapú adatuk elveszik. Jóllehet tény, hogy a tavaly kiadott PlayStation 3 Slim már nem tartalmazta az operációs rendszer változtathatóságát, és így az eredeti PS3 csak követi újabb társát, a teljes adatvesztés nem tréfa, aki eddig Linuxot használt gépén, jó, ha idejekorán lementi állományait.

Kulcsszavak: Playstation 3 Linux

Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

A világ tíz legnagyobb e-jármű-gyártója a Continental gumiabroncsaira támaszkodott 2023-ban

A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű, teljesen elektromos járműveket gyártó vállalatának. Az előző évben ez a szám tízből kilenc volt. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben (APAC) a prémium gumiabroncsgyártó első ízben látja el az első öt legnagyobb volumenű elektromos járműgyártót elsőszerelésű autógumikkal. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA), valamint az amerikai kontinensen a vállalat emellett meg tudta tartani erős pozícióját: az öt legnagyobb volumenű gyártó továbbra is a Continental abroncsokban bízik.

2024. május 7. 11:55

A SteelSeries bemutatja a fehér színű Arctis Nova Pro sorozatot

A SteelSeries, a gaming kategóriában legtöbbet díjazott Arctis audiótermékek megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, ma bemutatta a díjnyertes Arctis Nova Pro sorozatú headset vadonatúj fehér változatát.

2024. május 2. 14:33

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36