EU: nagyszabású terv a szélessávú internet fejlesztésére
A tervezetben ezeken kívül az is szerepel, hogy az Unió polgárainak mintegy fele 2015-re online intézze hivatalos ügyeit és vásárlásai egy részét. A stratégiát Neelie Kroes, a digitális ügyek frissen kinevezett európai biztosa dolgozta ki és ismertette a nyilvánosság előtt. A végrehajtáshoz mintegy 30 új törvényt kell majd elfogadnia az Európai Parlamentnek, amelynek képviselői azonban remélhetőleg pozitívan állnak a kérdéshez, legalábbis ezt látszik alátámasztani az új uniós távközlési törvény tavaly novemberi elfogadása. Ami a tagállamokat illeti, nekik 2020-ig meg kell duplázniuk az ágazati kutatás-fejlesztésre költött összegeket – ez jelenleg összesen 11 milliárd euró évente.
Neelie Kroes az új terv indoklásaként kiemelte, hogy az Európai Unió jelentős lemaradásban van a szélessávú internet terén az éllovas régiókhoz képest. Az EU eddig mintegy 40 százalékkal kevesebbet költött a technológiára, mint például az Egyesült Államok, és akkor még nem említettük Japánt vagy Dél-Koreát. Az uniós polgárok egyharmada még sohasem internetezett, igazán nagysebességű, száloptikás szélessávú internetes kapcsolat pedig mindössze a háztartások (valamint cégek, hivatalok) 1 százalékában van.
Kapcsolódó cikkek
- Tavaly novemberben is emelkedett a vezetékes szélessávú internet-előfizetések száma
- KSH: tovább nőtt az internet-előfizetések száma
- Több mint 2 millió vezetékes szélessávú internet-előfizetés Magyarországon
- A szélessávú adatátvitel tesztelését tervezi az Európai Bizottság
- Megnégyszereződik 2015-re a globális internet-forgalom
- Márciusban közel 1,97 millió szélessávúinternet-előfizető volt hazánkban
- Adatátviteli fejlesztést hajt végre az Invitel Szegeden
- Minden uniós polgár széles sávú hozzáférést kap 2020-ig
- Közel 2 millió szélessávú internet-előfizetés
- Egymillió háztartást lát el az új internetműhold
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé
Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be
A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.
Copilot for Microsoft 365 már magyarul is
A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.
Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt
A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban.