Egyedülálló új Integrity szerverek

Kovács Attila, 2010. május 21. 10:30

Birnbauer Péter a HP Magyarország május 20-án Budapesten tartott sajtótájékoztatóján többek között bejelentette: Magyarországon is rendelhetők már a következő generációs, egységes infrastruktúrájú, üzletkritikus Integrity szerverek.

Az első szállítások a sztenderd blade szervereket illetően várhatóan még a nyár folyamán megtörténnek. Ugyancsak hamarosan megjelennek a "megnyújtott" Blade2-nek is nevezhető (egyharmaddal hosszabbak, mint egy HPc osztályú blade) újgenerációs Superdome 2 számítógépek.Ugyancsak napvilágra került, hogy a régebbi szervereket 2012-ig forgalmazza a HP, valamint újdonság, hogy a portfolió a jövőben teljesen a blade (penge) technológiára épül, illetve új a Blade Link technológia és az ún. Crossbar Fabric (egy szerverben a be/kimeneti kapacitás tetszőlegesen bővíthető). Továbbá bejelentésre került még a HP-UX v.3 operációs rendszer változat, a rack-es szerver portfolió. Birnbauer szerint a bejelentésben a következő újdonságokat kell látni: egyszerűbb, standardizált generáció, ("a rendszerekből csak azt kell megvenni, ami éppen most szükséges az alkalmazónak"), közös menedzsment, közös hálózat, közös befoglaló szekrény, közös szerverarchitektúra. Az eddigi 12 féle helyett 3 különböző  rendszerből építhető fel az illető megoldás. Az új Integrity szerverek tömegtermékként jelennek meg; az eszközök az igényekkel együtt növekedhetnek; a stabilitás azt jelenti, hogy legalább tíz évig ugyanaz a technológia és frissités. A kérdések során kiderült, a felhasználóknál meglévő régebbi szerverekre a HP várhatóan ez év második félévében ajánl frissítést.

Az új moduláris Integrity rendszerek alkotják az iparág első üzletkritikus szintű, az alkalmazásoknál akár 100%-os rendelkezésreállást biztosító konvergens infrastrukturáját. A BladeScale architektúra először teszi lehetővé az ügyfelek számára, hogy ugyanazon a  -- szervereket, tárolókat, hálózati elemeket is tartalmazó -- rekeszen belül, azonos komponenseket, eszközöket és folyamatokat használva telepítsék, automatizálják és menedzseljék az összes alkalmazást. Birnbauer azt is állította, hogy jelenleg a HP az egyetlen, amely egységes blade-architektúrát biztosít rendszereiben (x86-tól Superdome2-ig).

További információ: www.hp.com/go/integrity

Kulcsszavak: szerver HPQ HPQ-hu

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Mennyire vannak biztonságban a jelszóval védett adataink?

Manapság egyre több és egyre nagyobb volumenűek az adatlopások, ráadásul az adatszivárgások egyre többe is kerülnek a szervezetek számára. A technológiai újításoknak köszönhetően a kibertámadások napról napra kifinomultabbak, és a legerősebb jelszót is feltörik. Ennek ellenére továbbra is ez a vállalatok által leggyakrabban használt biztonsági módszer világszerte.

2024. május 3. 09:54

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Az elsők között vezette be Magyarországon a Diagon az SAP felhő alapú megoldásait

Bár a rendszerszintű felhős megoldásokat sok cég még óvatosan kezeli, a labordiagnosztikai reagensek gyártásával és forgalmazásával foglalkozó Diagon Kft. az elsők között vágott bele Magyarországon a valódi, felhő alapú fejlesztésbe, és vezette be az SAP újgenerációs vállalati rendszerét, az SAP S/4HANA-t, melynek bevezetését a Kontron Hungary Kft. végezte. Az elavult, szétaprózódott rendszer egységesítése sztenderdizált folyamatokkal, költséghatékonyan valósulhatott meg adatvesztés nélkül.

2024. április 29. 14:41

Évente 8 milliárd forintot lopnak el bankkártyáinkról a kényelmünk miatt

A kényelmünk visz a vesztünkbe: az interneten gyorsan akarunk lecsapni egy-egy jó ajánlatra és nem törődünk a biztonsággal – ennek köszönhetően újra gyorsan emelkedik a bankkártyás csalások aránya és az az összeg is, amit az ügyfelek a visszaélésekben elvesztenek. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint néhány lépéssel biztonságossá tudjuk tenni az internetes vásárlásainkat.

2024. április 29. 09:56

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55