Olajkatasztrófa: a BP kifejezéseket vásárolt keresőportálokon

MTI Sajtóadatbank, 2010. június 7. 08:27

A Google az olajszivárgás szóra több ezer találatot kínál fel, az első link azonban a mexikói-öbölbeli tragédiáért felelős brit olajvállalathoz vezet. "Tudjon meg többet arról, hogyan segít a BP" - invitálja klikkelésre a találati sor az érdeklődőket.

Toby Odone, a BP szóvivője megerősítette: több kifejezést "megvettek". Mint mondta, meg akarják könnyíteni az embereknek, hogy információkhoz jussanak a kárelhárítási műveletekről.

Internetes szakértők azonban kétségüket fejezték ki a BP szándékait illetően. A cég szerintük befolyásolja az információkhoz való hozzáférést, méghozzá abból a célból, hogy helyreállítsa megroppant tekintélyét. Az Egyesült Államokban környezetvédő csoportok tiltakozó akciókat szerveznek a BP "tehetetlensége" miatt, és a Fehér Ház a napokban úgy döntött, hogy a szövetségi hatóságok nem tartanak több sajtótájékoztatót a BP illetékeseivel közösen.

Kevin Ryan, a kaliforniai Motivity Marketing piackutató cég vezetője briliánsnak nevezte a BP lépését, rámutatva, hogy a felhasználók nincsenek tudatában annak, ha fizetett linkre kattintanak. A vállalat nagyszerű PR-taktikával vette meg a keresőmotoros kifejezéseket, a sajtó jelentős része ugyanis a BP ellen hangolja a közvéleményt. A Google oldalán az április 20-i platformrobbanás óta a leggyakrabban keresett kifejezések között szerepel az olajszivárgás, az öbölkatasztrófa és a BP szó.

Scott Slatin, a Rivington New York-i keresőmotoros marketingcég vezetője úgy becsülte: a BP naponta legalább 10 ezer dollárt fizet azért, hogy a katasztrófával kapcsolatos találatok élén a cég pozitív üzenete szerepeljen.

Kevin Ryan rámutatott: korábban egyetlen olyan vállalat sem folyamodott ehhez hasonló átfogó keresőmotoros imázsjavító akcióhoz, amelyre valamilyen okból sajtóbírálatok össztüze zúdult. Az egyebek mellett a fékek meghibásodása miatt sokat támadott Toyota alkalmazott hasonló trükköt: a felhasználók a Toyota-fékek kifejezésre keresve márkakereskedők oldalait is megkapták
találatként.

A BP a héten tévés kampányt is indított: Tony Hayward vezérigazgató bocsánatot kér a történtekért, és kijelenti, hogy cége teljes felelősséget vállal a Mexikói-öböl megtisztításáért. A BP ezenkívül olyan vezető PR-cégekkel kötött szerződést, mint a Brunswick Group és a Purple Strategies.

Bobby Jindal, az olajszennyeződés által leginkább sújtott Louisiana állam kormányzója bírálta a BP-t, mondván: ahelyett, hogy 50 millió dollárt költ PR-célokra, azt ígérve, hogy remekül végzi a kárelhárítási munkát, inkább a tényleges segítségnyújtásra kellene több figyelmet és pénzt fordítania.

A CBS News arról tudósított, hogy a tengeri ételeket kínáló éttermek az egész Egyesült Államokban meg fogják érezni a szennyeződés hatását. Az éttermekbe látogatók ugyanis fenntartásokkal fognak ilyen ételek fogyasztani, még akkor is, ha az alapanyag garantáltan nem a Mexikói-öbölből érkezik. Az amerikai éttermekben felszolgált osztriga 70 százaléka az öbölből származik. A szövetségi kormány már a halászati övezet csaknem egyharmadát lezárta az olajszivárgás miatt.

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Hogyan működnek a hírgyűjtő oldalak?

A technológia fejlődésével napról napra egyre könnyebb hozzájutni a napi híradagunkhoz, de nem volt ez mindig így. Az emberek korábban is kíváncsian álltak hozzá a körülöttük történt eseményekhez, az internet elterjedésével pedig gyakorlatilag már semmi nem szab határt a híréhségnek. Régen a nyomtatott sajtó szolgált arra, hogy az információkat széles körben megismertesse, ma pedig elég néhány kattintás és máris elénk tárul a világ.

2024. május 12. 14:20

Az Audi Development Camp idén nyáron is várja a jövő mérnökeit a Széchenyi István Egyetemen

A győri Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria közös szervezésű Audi Development Camp elnevezésű nyári képzése idén augusztusban is várja a szakmai fejlődésre és kihívásokra vágyó mérnök- és közgazdászhallgatókat. Az egyhetes, angol nyelvű programon a magyar és nemzetközi fiatalokból álló csapatoknak ezúttal egy elektromos hajtáslánccal kapcsolatos projektfeladatot kell megoldaniuk.

2024. május 12. 13:47

A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket

A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.

2024. május 12. 12:01

K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé

Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

2024. május 12. 10:26

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36