A rEVOLUTION sikeresnek ítéli válság alatti tevékenységét

Kovács Attila, 2010. június 8. 14:49

525 millió forintos árbevétellel zárta a 2009-es évet a rEVOLUTION Software, és ezzel teljesítette célkitűzését. Az üzemi eredmény az előző évi 1 millióról 20 millióra nőtt, egyszeri tételek nélkül pedig 41 millió forint volt. A sajtó képviselőit a mai napon Kustos Ferenc, a kft. ügyvezetője, Juhász Zsolt, üzletfejlesztési igazgató és Bódog Krisztina gazdasági igazgató tájékoztatta. 

Összességében a cég mindhárom üzletága – ERP, Iroda++ és rEVOL Express – növelni tudta a megrendeléseit, ami részben a magas ügyfél-elégedettségnek köszönhető.

Az ERP üzletág tette ki a rEVOLUTION forgalmának felét, és dinamikusan bővült a 2009-es évben. Ez többek között annak köszönhető, hogy a szoftveres cég nyerte meg az év legnagyobb Microsoft Dynamics NAV projektjét, több mint 100 millió Ft értékben. Az üzletág sikere mögött az áll, hogy a rEVOLUTION számos lényeges ponton jelentős többletértéket ad az ügyfeleknek; ilyen a RevNAV egyedi kiegészítés és a Diagnosztika (kanadai eredetű eljárás).

A kft. működésének 2009-ben új lendületet adott az év elején bejelentett és jól bevált átszervezés. Ennek értelmében a funkcionális szervezeti egységeket új, állandó összetételű, termék-orientációjú csapatok váltották fel, melyekben értékesítők, tanácsadók és fejlesztők együtt, közös célért dolgoznak. Elkülönült, pénzügyi felelősséggel felruházott üzletágakat és termékorientációjú multifunkcionális teameket hoztak létre, így feloldódott a hasonló cégeknél megszokott cégen belüli ellentétrendszer az egyes funkciók (kereskedelem, konzulensek, fejlesztők) között. A munkatársak (most 41 fő) számára a korábbiaknál kedvezőbb munkafeltételeket biztosít az is, hogy a rEVOLUTION egy újonnan épült, exkluzív Váci úti irodaházba költözött az év során.

A nyereségesség növelésében szerepet játszott az is, hogy a kft-nél nagy hangsúlyt fektetnek a kintlévőségek menedzselésére, így a válság ellenére is drasztikusan csökkent a kintlévőség-állomány. A saját kedvező tapasztalatok alapján a kintlévőség-kezelést szolgáló továbbfejlesztett megoldásokat 2010-ben az ügyfelek számára is hozzáférhetővé teszik.

A 2010-es évre a rEVOLUTION szelíd mértékben növekvő árbevételt és nyereséget tervez, a jelenlegi termékkínálat megtartásával. Ez Kustos Ferenc, a rEVOLUTION ügyvezetője szerint elérheti az 660 millió forintot. „Az ERP üzletágban még kihasználjuk egyedi előnyeinket, mint a RevNav és a Diagnosztika. Több új termékkel is készülnek a piacra mindhárom üzletágban, ide tartozik például az Andoc dokumentumkezelő-megoldással készülő szoros integráció mind a Dynamics NAV, mind az Iroda++ terméknél; továbbá a cégek kintlévőség-kezelését megkönnyítő, továbbfejlesztett

Kulcsszavak: +céginfó ERP Revolution

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

GKID-Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 8. 11:28

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en

A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R*  területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.

2024. május 7. 10:24

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36