Az egészségügyi informatika kormányzati támogatását sürgeti az eVITA
Nagy érdeklődés kísérte az újult erővel működő eVITA Nemzeti Technológiai Platform soron következő fórumát. Néhány napja második alkalommal gyűltek össze az életvitelt segítő infokommunikációs technológiákkal és alkalmazásokkal foglalkozó fejlesztők, szolgáltatók, valamint a témában érintett szervezetek képviselői.
Ismeretes, az eVITA-nak kiemelt szerepe van abban, hogy megnyerje a döntéshozókat az egészségügyi informatika ügyének. A fórumon Miletics Pál, a Telenor Magyarország szakértője bejelentette: szeptemberben megkezdik a szív- és érrendszeri betegek távoli monitorozását lehetővé tevő Medistance szolgáltatás kereskedelmi forgalmazását. Jelenleg 75 ezer magyar háztartásban van idős- és betegfelügyeleti rendszer. Ezek többsége egész egyszerű technikai megoldáson, jellemzően egy pánikgomb riasztójelének továbbításán alapul.
Szintén rendkívül aktuális probléma, hogy a krónikus betegségben szenvedők mintegy fele nem, vagy nem megfelelően hajtja végre a szakorvos előírásait, így a terápia nem éri el a kívánt hatást (alacsony az úgynevezett „compliance”). A fórumon Jancsó László, az Egészségügyi Szakértő Műhely Kft. ügyvezetője egy szoftver-keretrendszerre épülő komplex compliance programot ismertetett.
Az alkalmazott megoldás alapja egy nyílt adatbázis, amit – a jogosultsági szinteknek megfelelően - a szerződött patikák, az orvosok és a betegek is online elérhetnek. Az aggregált adatbázisból a finanszírozó és a gyógyszergyárak is hasznos információhoz juthatnak. A megoldás fontos eleme a call center, továbbá a futárszolgálat. A következő lépés egy intelligens gyógyszeradagoló kifejlesztése.
Kapcsolódó cikkek
- LUMImask: délután is ébredhetünk napfelkeltére
- Színvakoknak is színes a világ okostelefonnal
- A közösségi hálók segíthetnek a világjárványok megelőzésében
- Jövő áprilisban ismét Projektmenedzsment Fórum Budapesten
- Bőrráktól védő alkalmazás iPhone készülékekre Ausztráliában
- Petíció T-Home, Beszélgessünk! Fórumért
- Allergiás reakciót válthat ki az állandó mobiltelefon-használat
- Elkészült a központi egészségügyi informatikai rendszer első adatbázisa
- Véget ért a Canon EXPO
- Össze kell hangolni az elektromágneses ellenőrzéseket az EU-ban
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.