Új Vodafone-üzlet, kiterjesztett mobilinternet a Belvárosban

Kovács Attila, 2010. június 16. 08:15

Beck György, a Vodafone Magyarország Zrt. elnök-vezérigazgatója és Rogán Antal, Belváros-Lipótváros polgármestere június 15-én közösen nyitotta meg hivatalosan a mobilszolgáltató első belvárosi üzletét az Október 6. utca és a Arany János utca kereszteződésénél 141 négyzetméter alapterületen kialakítva. Ugyanettől a naptól a belvárosi mobilinformációs szupersztráda második lépcsőfokaként a Duna korzó után – egyelőre tesztjelleggel – az átlagos sebesség tízszeresével mobilnetezhetnek a Vodafone előfizetők a Belváros új Főutcájának (Október 6. utca) nagy részén.

Az új Vodafone-képviselet az idén tizenegyedik életévébe lépő cég közel 40 fővárosi értékesítési pontja után az első belvárosi üzlete. A XXI. századi dizájnjegyek alapján megtervezett, innovatív környezetben, kipróbálható mobiltelefonok, mobilinternet, internetmegosztó és a mobil és vezetékes internetkapcsolatot egyszerre kezelni képes Smart Office várja a üzletfeleket. Az üzlet teljes körű szolgáltatást kínál a vásárlástól, a feltöltésen át az ügyfélszolgálatig bezárólag. A környék nemcsak a turizmus, de az üzleti élet egyik központja is, így a Vodafone felkészült a vállalati ügyfélkör kiszolgálására is, többek között külön tárgyaló áll az üzleti partnerek rendelkezésére.

A Vodafone az üzlet megnyitásával párhuzamosan folytatta a Belvároson átívelő, még idén februárban bejelentett mobil-információs szupersztráda további kiépítését, amelynek előnyeit a belvárosiak és a turisták várhatóan június végétől élvezhetik a Szabadság tér és a Szent István tér között, valamint a Lánchíd és az Erzsébet híd közötti, Pesten a Váci, Budán pedig a Lánchíd utca és Döbrentei tér által határolt területeken. Csúcstechnológiájú mobil internet segítségével, megfelelő modemmel rendelkezők a megszokott sebesség tízszeresével böngészhetnek a világhálón, miközben a Duna korzón sétálgatva a világörökségbe tartozó kilátásban gyönyörködnek. Rogán emlékeztetett rá: a következő nagy lépés a belvárosi Fő utca és környékének mobil internet szolgáltatásokkal való megtöltése lesz (máris látható, hogy a környékbeli élelmiszer áruházak és kávéházak megújították az ilyen szolgáltatásaikat). 

Mindemellett a Vodafone által lefedett területek felén már elérhető a 2 megabit/sec feltöltési sebesség (azaz UL sebesség vagy HSUPA), amely az V. kerületben is élvezhető, így a web és és online alkalmazások a korábbiaknál sokkal kedvezőbben használhatóak.

Kulcsszavak: Vodafone-hu HSDPA

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól

A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.

2024. április 26. 16:19

Álljunk meg egy parkolásra – így parkolunk a fizető övezetekben

A fizetőparkolás intézményét sok autós a sofőrök ellenségeként éli meg, miközben annak egyik fontos célja éppen a forgalomszabályozás és a városi parkolókapacitás hatékonyabb kihasználása, különösen a sűrűn lakott területeken. A Yettel mobilparkolás szolgáltatásának elemzésével érdekes megállapítások derültek ki a hazai autósok szokásairól, most pedig szervizcsomagot és üzemanyag utalványt is érhet a mobilparkolás használata.

2024. április 26. 13:10

A HONOR szállította a legtöbb okostelefonot a kínai piacra

Az IDC legújabb jelentése szerint 2024 első negyedévében a HONOR lett a vezető márka Kína okostelefonos piacán. 

2024. április 26. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55