A Deutsche Telekom országos LTE hálózatot épít

forrás Prim Online, 2010. június 22. 15:34

2010 nyarán, pár héttel az eddigi legnagyobb volumenű német frekvenciaaukció lezárulta után, a Deutsche Telekom megkezdi az LTE (Long Term Evolution) technológiára épülő mobilhálózatának kiépítését. A vállalat ezzel még jobb szélessávú szolgáltatást nyújthat ügyfeleinek.

Emellett, a hálózatépítés fontos szerepet játszik az eddig ellátatlan németországi települések, az ún, “fehér foltok” nagysebességű internettel történő lefedésében is. Az LTE mobilkommunikációs technológia kiépítése Németország keleti részében kezdődik el. Az év végére több mint 1000, eddig a nagysebességű internetkapcsolatot nélkülöző települést kapcsolnak be a szélessávú hálózatba. Ezen “fehér foltok” közül 500 az LTE szolgáltatás, a többi pedig alternatív rádiós, vagy vezetékes technológia (pl. UMTS vagy DSL) segítségével kerül lefedésre.

Az első LTE bázisállomásokat a Brandenburg tartományban található Kyritz és Ziesar városokban építik fel. A Deutsche Telekom bízik benne, hogy a német frekvenciagazdálkodási hatóság követelményeit már a határidő előtt teljesíti. A rendelkezések előírják, hogy az ellátatlan területek 90 százalékát 2016-ig bezárólag kell lefedni nagysebességű, szélessávú infrastruktúrával.
 

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36