Év végén jön az Android 3.0
A „Gingerbread” (kb. „gyömbéres süti”) munkanévre hallgató új Android minimum hardverkövetelménye 1 GHz-es processzor, 512 MB RAM és legalább 3,5” kijelző lesz, ami megmagyarázza, hogy az egyszerűbb mobilokon miért marad majd meg az Android 2.x, a hírforrás szerint továbbra is rendszeresen frissülve. Ha viszont ez igaz, az azt jelenti, hogy a Google legalább háromféle operációs rendszert kínál majd, nevezetesen a Chrome-ot, illetve az Android 2-t és 3-at. Kérdés, hogy ez hosszú távon megéri-e, mindenesetre csak akkor praktikus, ha az egyikre fejlesztett alkalmazások automatikusan futnak majd a többi platformon is. Szintén változást jelent a korábbi Android-gyakorlathoz képest, hogy a 3.0 nem támogatja a különböző készülékekhez a gyártók és mobilszolgáltatók által feltelepített saját „bőröket”, hanem csakis a saját, alap-kezelőfelületet támogatja majd, ami viszont állítólag minden konkurensénél sokoldalúbb és gyorsabb lesz.
A bennfentes hírforrás szerint a Google valamikor októberben kezdi el kiadni a szoftverfejlesztők és készülékgyártók felé az Android 3.0-t, míg az első készülékek várhatóan a karácsonyi bevásárló szezonra fognak a boltokba kerülni.
Kapcsolódó cikkek
- Samsung Galaxy S III: kerámia ház, 4,8 hüvelykes Full-HD képernyő, Android ICS és négy mag
- Bemutatkozott az ASUS PadFone és a frissülő Transformer Pad termékcsalád
- ZTE Era – Tegra 3 és Ice Cream Sandwich 7,8 milliméterben
- Bemutatkozott a HTC One sorozat: One X, One S és One V [Frissítve]
- A Sony bemutatta az Xperia P és Xperia U okostelefonokat
- Samsung Galaxy Beam – Projektor a mobilban
- Jön a fehér Samsung Galaxy Nexus
- Európába érkeznek a Panasonic okostelefonjai?
- Kártyafüggetlen Galaxy Nexus 750 dollárért
- Bwin pókeralkalmazás androidos telefonokról
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket
A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.