Máris pereskednek az iPhone-4 miatt
Pert kezdeményeztek az Egyesült Államokban az iPhone-4 készülék gyártója, az Apple valamint az új fejlesztést Amerikában egyedüliként forgalmazó AT&T vállalat ellen.
"A felpereseknek hibás mobilokat adtak el, nem működnek az adatkapcsolatok és a hívásfunkció sem" - derült ki a keresetből. A hibák miatt lehetetlen a készüléket rendeltetésszerűen használni. A felperesek - két magánszemély - kártérítést és a hibák orvoslását kérik.
A jogi képviselők szerint rengeteg lehetséges károsult lehet még, az Apple csak az értékesítés kezdete utáni három napban 1,7 millió mobilt adott el. A vásárlóközönség még a cég egyetlen termékét sem fogadta ilyen jól.
Az árusítás kezdete után rögtön akadtak olyanok, akik vételi hibára panaszkodtak, különösen a bal kézzel telefonálók jeleztek gondokat. Szakértők szerint lehetséges, hogy egy bizonyos kéztartásnál a telefon antennája túlságosan is erősen le van árnyékolva.
Az Apple mindazonáltal visszautasítja a hibás konstrukcióról szóló vádakat. A leírt jelenségek minden mobiltelefonnál előfordulnak - tisztázta a kaliforniai vállalat.
Kapcsolódó cikkek
- Csavarcsere a bütykölni vágyó iPhone-használók ellen
- Túl a tízmilliárdon
- Retro-Phone
- Napi iPhone alkalmazás
- Hamarosan az amerikai iPhone-rajongók is választhatnak szolgáltatót
- A Iomega Szuperhőse megvédi az Iphone adatokat
- Visszatáncolt az Apple: mégsem lesz beépített SIM az iPhone-ban
- Megduplázódott az okostelefonok világpiaci értékesítése a harmadik negyedévben
- Apple blama: Sokan elaludtak Európában az iPhone miatt
- Magyar fejlesztői sikerek az Apple online szoftveráruházában
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel
25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.
A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára
A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl.
Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai
Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.
A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei
Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban.