A svéd parlamentből üzemelhetne a Pirate Bay

Kiss Ádám Zoltán, 2010. július 8. 07:04

A megfélemlített szolgáltatók miatt nehéz helyzetbe került torrentoldal szervereit a kalózpárt fogadná be, így azok ténylegesen a svéd parlament épületében kerülnének elhelyezésre, és védettséget élveznének.

A Pirate Bay története az első jelentős jogi lépések óta gyakorlatilag a folyamatos menekülésről szól. A nagy kiadók és filmstúdiók masszív jogi háttérrel, költséget nem kímélve mentek neki a kezdeményezésnek, és sikerült is elérniük, hogy először Svédországból, majd Ukrajnából, Hollandiából és Németországból is kiűzzék a torrentoldal szervereit. A gondot mára nem is a valós jogi helyzet, vagy az elvi kérdések jelentik, hanem egyszerűen a jog eszközével történő fenyegetés. A kiadók, stúdiók az utolsó néhány szolgáltatót már nem jogi úton, hanem egyszerű fenyegetéssel vették rá a Pirate Bay kitiltására. Egy bizonyos perméret és idő után ugyanis szinte mindegy, hogy nyernek-e szolgáltatók, vagy döntetlenre hozzák ki az eljárást, mert belerokkannak a perköltségekbe.

Éppen ez adhatta az egyébként a közhiedelemmel ellentétben a Pirate Bay-től teljesen független, a legutóbbi svéd választásokon 7 százalék fölötti eredményt elért kalózpártnak azt az ötletet, hogy saját védelmébe vegye a torrentoldalt. A parlament épülete ugyanis a nálunk is állandóan témát adó mentelemi jog és a diplomáciai védelem valamilyen elegyét biztosítaná a Pirate Bay számára. Az ügy mind belpolitikailag, mind nemzetközi szinten érdekes, hiszen akár nemzetközi bonyodalom is kialakulhat a terv megvalósulása esetén Svédország és az USA között. Mindeközben a kalózpárt nem csak a parlamenti védelemmel trükközik, határozott véleményük is van az ügyről. Érvelésük szerint az internet szabadsága alapjog, így nem korlátozható, sőt parlamenti védelem illeti meg, és ez a gondolat nem is olyan idegen Észak-Európában, hiszen Finnországban a napokban tették állampolgári joggá az internet-hozzáférést.
 

Kulcsszavak: Pirate Bay fájlcsere

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A világ tíz legnagyobb e-jármű-gyártója a Continental gumiabroncsaira támaszkodott 2023-ban

A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű, teljesen elektromos járműveket gyártó vállalatának. Az előző évben ez a szám tízből kilenc volt. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben (APAC) a prémium gumiabroncsgyártó első ízben látja el az első öt legnagyobb volumenű elektromos járműgyártót elsőszerelésű autógumikkal. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA), valamint az amerikai kontinensen a vállalat emellett meg tudta tartani erős pozícióját: az öt legnagyobb volumenű gyártó továbbra is a Continental abroncsokban bízik.

2024. május 7. 11:55

Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en

A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R*  területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.

2024. május 7. 10:24

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

100 éves a kismegszakító, amely lehetővé teszi az energetikai átállást

Az ABB-nek a maga nemében első kismegszakítója (Miniature Circuit Breaker/MCB) már 100 éve biztosítja az elektromos áramkörök védelmét, és a jövő fenntarthatósági igényeihez igazodva napjainkban is tovább fejlődik. Mivel az összes tűzeset közel egynegyede lakóépületekben keletkezik, ezért kijelenthető, hogy a kismegszakítók az otthonok biztonságossá tételével forradalmasította az életmódunkat, sőt megteremtette az elektromos biztonságot az egész társadalom számára, a vasúti infrastruktúrától kezdve a gyárakon, a kereskedelmi épületeken át, az adatközpontokig.

2024. május 6. 16:29

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36