Nem lesz HP Android tablet?
Az AllThingsDigital úgy tudja, hogy a világ legnagyobb PC-gyártója nem akar egyszerre háromféle operációs rendszerű mini tablet-tel előrukkolni, márpedig a Windows 7- és Android-készülékek mellett nemrég bejelentette, hogy a Palm OS platformos HP táblagépek is kaphatók lesznek még ebben az évben. Ha a hír igaz, úgy teljesen érthető, hogy a HP nem akarja megzavarni a vásárlókat, emellett pedig, legalábbis kezdetben, nyilván nem óhajt versenyt támasztani saját Palm OS rendszerének. Másfelől a fejlesztések is egyszerűbbek így, mint hogyha három operációs rendszerhez kellene egyidejűleg készülékeket tervezni.
A Hewlett-Packard egyelőre nem erősítette meg a hírt és az sem világos, hogy ha igaz, akkor a cég csak elhalasztja, vagy pedig végleg ejti az Android-ot a Palm OS kedvéért. Az mindenesetre a gyártó nyilatkozataiból egyértelmű, hogy a jövőben komoly szerepet szán a Palm OS-nek az okostelefonokon kívül is.
Kapcsolódó cikkek
- Archos Child Pad: kedvező árú tablet gyerekeknek
- ASUS Transformer Pad Infinity és Transformer Pad 300 sorozat az MWC 2012-n
- Bemutatkozott az ASUS PadFone és a frissülő Transformer Pad termékcsalád
- Bemutatkozott a tízhüvelykes Galaxy Tab 2
- Android Ice Cream Sandwich 7 hüvelyken: ViewSonic ViewPad G70
- Jön a Samsung első Android 4.0 alapú táblagépe – Galaxy Tab 2
- Tarol a Táblamagazin az Android Marketen
- Huawei MediaPad: 3 új színben, Android 4.0 rendszerrel
- Tegra 3 processzorral szerelt ZTE táblagép a láthatáron
- Ütős Android 4.0 alapú tabletek a Lenovo gyártósoráról - IdeaTab S2 és K2
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert.
Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását
A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.
Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban
Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén.
Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?
A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.
Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján
A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.