Előretört az Xbox a konzolpiacon
Az eddigieknél karcsúbb és ezért a Slim melléknevet kapott új Xbox-ot a júniusi E3 videójáték-kiállításon mutatta be a szoftvercég. A készülékben 250 GB-os merevlemez, integrált WiFi, HDMI csatlakozó, illetve USB flash drive adattárolási támogatás található. A 300 dollárba kerülő konzol a Microsoft szerint nemcsak jól néz ki, de egyúttal „olyan halk is, mint a suttogás”, ami annak köszönhető, hogy a korábbi Xbox 360 modellekkel ellentétben nem külön van a CPU és a GPU+eDRAM, hanem mindent egy lapkán helyeztek el. Ez pedig azt jelenti, hogy a processzor kevesebb hűtést igényel, vagyis a ventilátor is halkabb és ritkábban pörög fel.
Az új szériának hála, a Microsoft az NPD adatai alapján 451 700 Xbox 360-at értékesített júniusban, míg a Wii-ből 422 000, a PS3-ból pedig 304 800 példány fogyott. Az Xbox 360 csak a fix konzolok terén vette át a vezetést, amúgy a hordozható játékgépeket is számítva még mindig a Nintendo DS volt az abszolút favorit a múlt hónapban, 510 700 darabos eladási mutatóval, míg a rivális Sony PSP-ből 121 000 kelt el. Összességében a játékgépekből 35 százalékkal többet adtak el most, mint egy évvel ezelőtt, ugyanakkor aggasztó, hogy a játékprogramokból viszont kevesebbet vásároltak, mint tavaly ilyenkor.
Kapcsolódó cikkek
- Kinect Star Wars: Tanuld meg irányítani az Erőt!
- A 10 legjobb Halloween játék
- Félmillió játékkonzol a magyarok kezében
- FIFA 12: forradalmi újítás az eddig már 136 videójáték-díjat nyert fociban
- Xbox Kinect szenzor az egészségért
- Telefon? GPS? MP3-player? Biztonsági kamera? ... Akármi is: szép!
- Az interfész maga az ember - Minden (a) mozgásban van (2. rész)
- Az interfész maga az ember - Minden (a) mozgásban van (1. rész)
- Jól fogy az Xbox a Kinect miatt
- A T-Home kínálatában is elérhető az Xbox LIVE szolgáltatás
Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.
Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban
Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén.
Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai
Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval* ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.