A Telekom Ausztria is érdeklődik a szerb távközlési vállalat iránt
Az osztrák Telekom Austria (TA) is érdeklődik a szerb állami távközlési vállalat, a Telekom Srbija értékesíteni kívánt részvénycsomagjának megvásárlása iránt - írta pénteki számában a Politika című belgrádi napilap.
Az állam a társaságban lévő 80 százalékos részesedéséből 40 százalékot tervez eladni, s ebből mintegy másfél milliárd euró bevételt remél.
Az osztrák távközlési vállalat mellett a Deutsche Telekom, az egyiptomi Orascom Telecom, a France Telecom és a svéd TeliaSonera is érdeklődők között van.
A szerb kormány privatizációs tanácsadója, az amerikai Citigroup várhatóan a hónap végén lezárja a vállalat értékelését, s utána a kormány kiírja a pályázatot. Előzetes becslések szerint a vállalat piaci értéke 3,2 milliárd euró körül van.
A cégben a jelenlegi 80 százalékos állami részesedés mellett a görög OTE távközlési vállalatnak 20 százaléknyi részvény van a birtokában. Ha a Deutsche Telekom veszi meg a részvénycsomagot, akkor ez azt jelenti, hogy a német vállalat többségi részesedéshez
jut a cégben, mivel az OTE-ben is van 30 százalék érdekeltsége.
A Telekom Srbija a legnyereségesebb szerb állami vállalat - tavaly 150 millió euró volt az adózott eredménye -, miközben a legtöbb állami cég veszteséget jelentett a tavalyi évről a gazdasági válság miatt.
Kapcsolódó cikkek
- Hét pályázó a szerb vezetékes távközlési vállalatra
- Döntött a szerb kormány a Telekom Srbija privatizációjáról
- Szerb távközlési privatizáció, december közepéig kiírják a pályázatot
- Szerbia 1,5 milliárd eurót szeretne az állami távközlési vállalatért
- Végleges döntés a Telekom Srbija privatizációjáról
- Szerbiában eladják az állami távközlési céget
- A szövetségi posta után az osztrák telefontársaság is elbocsátásokra készül
- A Telekom Austria 1700 fős leépítést hajt végre
- A Telekom Austria megveszi a második számú fehérorosz mobilszolgáltatót
- Telekom Austria: Fehéroroszországban akar érdekeltséget szerezni
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Az AI kutatja a kritikus ásványkincseket is
Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT InnoEnergy, a Rockstart Energy és az STRT. A friss források bevonásával a vállalat felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszközeire alapozva segítheti a zöld energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok kitermelését.
K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé
Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.
Copilot for Microsoft 365 már magyarul is
A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.