A jövő héten bemutatkoznak a Nokia új csúcsmodelljei és a megújult Symbian
A Reuters értesülése szerint az idei londoni Nokia World eseményen startol majd a nagyméretű érintőképernyő mellett teljes kicsúsztatható billentyűzettel is ellátott E7, amelyet a társaság következő csúcsmodelljének szánnak. A szétcsúsztatható mivolta ellenére is csupán 1,38 cm vastag készülékben állítólag már 1 GHz-es processzor dolgozik majd, beépített memóriája pedig eléri a 16 GB-ot. A titokzatos N7 mellett látható lesz az első Symbian 3 operációs rendszerű Nokia mobil, az áprilisban bemutatott N8 is, amely 12 megapixeles kamerájával kitűnik a mezőnyből, ugyanakkor CPU-ja valamivel kisebb teljesítményű, mint a rivális iPhone-é vagy az Android-os Samsung Galaxy S-é.
A legnagyobb várakozás az új Symbian platform bemutatóját előzi meg, ugyanis a készülékek sikere nagyban ezen áll vagy bukik. Márpedig az N8-cal együtt áprilisban demonstrált verzió kezelőfelülete nem nyerte meg sem a szakemberek, sem a sajtó tetszését, így nem véletlen, hogy a készülék startját augusztusról szeptember végére halasztotta a Nokia. Az E7 egyébként a hírek szerint novembertől lesz kapható, remélhetőleg egy valóban megújult Symbian 3 interfésszel.
Kapcsolódó cikkek
- Piros és zöld színekben is elérhető lesz a Nokia Lumia 800
- Nokia 803: a multimédiás szörnyeteg
- 1,4GHz-es processzorral érkezhet az utolsó Symbian-os mobil – Nokia 801
- Nokia Lumia 800 és Lumia 710 a Telenor kínálatában
- Lelepleződött a Nokia Lumia 900
- A Nokia megválna okostelefon divíziójától?
- Nokia Oro, N9 és 700 a Vodafone kínálatában
- Symbian Belle mobil microSIM foglalattal – Nokia 603
- Nokia E6-00 teszt
- Kicsi a Nokia 700, de ...
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel
25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.
A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára
A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl.
Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai
Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.
A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei
Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban.