Tudomány az egész családnak!
A rendezvény ötletgazdája, igazgatója dr. Zárug Péter Farkas politológus, aki ezzel a rendezvénnyel szándékozik bekapcsolni a magyar tudományos életet a világ számos országában jelentkező Science Fest mozgalomba.
Az I. Tudományfesztiválra kilátogatók a magyar tudományos élet színes forgatagába pillanthatnak be. Találkozhatnak előadásokon Magyarország sztártudósaival, kipróbálhatják a hazai fejlesztésű hidrogén autót a Hy–go-t, ingyenes tárlatvezetésen vehetnek részt a XX. századi nagy tudósainkat bemutató „Akik a XX. századot csinálták” kiállításon a Nemzeti Múzeumban, és először nézhetik meg együtt az UNESCO jegyzékébe felvett öt jelentős tudományos örökségelemet a „Memory of the World Emlékkiállítás” keretében. De látványos, kipróbálható kísérletek és bemutatók várják a család minden tagját!
A Kulturális Örökség Napjai programon belül pedig a Múzeumkertben találkozhat a nagyközönség a karcagi birkafőzőktől a mezőkövesdi matyók és a magyar solymászokon át a mezőtúri fazekasokig, akik mind bepillantást engednek a magyar szellemi örökség ápolásába.
A magyar innovációt, a világban elismert sztártudósainkat, valamint a magyar szellemi és tudományos örökségünket bemutató I. Tudományfesztivált három nagy múltú kulturális-tudományos intézmény, a Magyar Nemzeti Múzeum, a TIT Kossuth Klub Egyesület, valamint a Bolyai Pedagógiai Alapítvány szervezi. Az előadásokkal, látványos kísérletekkel és esti nagykoncertekkel jelentkező program ingyenesen várja az érdeklődő kicsiket és nagyokat a Múzeumkertben szeptember 17-19. között.
További részletek és online közvetítés a fesztivál mindhárom napja alatt a www.tudomanyfesztival.hu honlapon.
Kapcsolódó cikkek
- Tízszer hosszabb üzemidejű akkumulátorok
- Fénnyel hajtogatható 3D-s csomagolást fejlesztettek ki
- Masat-1 - Idejének negyedét a Föld árnyékában tölti az első magyar műhold
- Az ókori világ földrajzát segít megismerni a Google új projektje
- Masat-1 - Az első magyar műhold a Föld árnyékában halad pályája egy részén
- A digitális technológia mentheti meg a kihalófélben lévő nyelveket
- Már elérhető a neten Európa legjobb gépi fordítóprogramja
- Japán tudósok megcsinálták az Avatar-robotot
- Sokoldalú LED-es megoldású kijelzők az LG-től
- Masat-1 - Pályára állt az első magyar műhold
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).