Magyarországon bővíti K+F tevékenységét a Nokia
Budapestet választotta globális vasúti kommunikációs központja székhelyéül a Nokia Siemens Networks, s ezzel az idén 100 fővel bővül a finn vállalat kutatás-fejlesztési központja - közölte Ésik Róbert, a társaság magyarországi ügyvezető igazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
A vállalat bővítési terveiről az ügyvezető a finn miniszterelnök, Mari Kiviniemi és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Nokia Siemens Networks budapesti központjában tett hétfői látogatásán beszélt. A globális kompetencia-központ a Nokia Siemens Networks vasúti ügyfeleit (GSM-R) világszinten szolgálja ki.
Matolcsy György elmondta: 100 munkahely sok, jól jön az új foglalkozatási lehetőség, különösen azért, mert a kutatás-fejlesztés területén keleteznek. Ebből szeretne húsz év múlva megélni Magyarország - jegyezte meg. Hozzátette: Finnország egyike a három legversenyképesebb országnak a világon, Magyarország most az 52., míg 2002-ben még 29. volt. A miniszter aláhúzta: Magyarország a 30-as klubba szeretne visszakerülni.
A miniszterelnök elmondta: a globális versenyben minden ország célja az, hogy több munkahelyet teremtsen, erősítse gazdaságát, s javítsa pozícióját a kutatás-fejlesztés területén. Ésik Róbert szerint a Nokia azért is választotta Magyarországot, mert tehetséges, képzett munkaerőt talál itt. Matolcsy György kifejtette, Magyarországon eddig 220 finn vállalat 20 ezer munkahelyet hozott létre 1 milliárd euró befektetésével. Az MTI érdeklődésre Ésik Róbert elmondta: most 800 munkatárssal működik a Nokia Siemens Networks itteni K+F központja, s még 100 mérnököt vesznek fel az idén.
A Nokia Siemens Networks ügyfelei közé tartozik az összes jelentős magyarországi vezetékes-, mobiltelefon- és internetszolgáltató, valamint kábeltévés társaság. A magyar mobilhívások kétharmada a Nokia Siemens Networks eszközein keresztül zajlik. A cég magyarországi munkatársainak több mint fele a K+F területén dolgozik, s a nemzetközi csapat tagjaként telekommunikációs megoldások, szoftverek és alkalmazások fejlesztésével foglalkozik. A Nokia Siemens Networks globálisan 16 ezer szakembert foglalkoztat.
A Nokia Siemens Networks nevéhez fűződik a GSM-R szabvány megalkotása, amelynek kutatás-fejlesztési munkáit már az 1990-es évek elején megkezdte. A világ első három kísérleti, majd az első kereskedelmi hálózatát is a vállalat építette ki. Mára a világ több mint 19 országában mintegy 50.000 kilométer vasútvonalat kiszolgáló, több mint 26 GSM-R hálózatot kiépítő és üzemeltető Nokia Siemens Networks a globális rádiókommunikációs piac 60 százalékát tudhatja magáénak. Ezzel világelső mind a megszerzett ügyfelek számát, mind pedig a kiépített vasútvonalak hosszát tekintve.
Kapcsolódó cikkek
- Szuperszámítógépes rendszerekkel bővült a győri egyetem
- Lézer és robotrepülő: egyedülálló high-tech központ nyílt Magyarországon
- "Hogyan tovább, Műegyetem?" – Tanácskozás a jövő Műegyeteméről
- Akár nyolcszor többet költ Amerika kutatás-fejlesztésre Európánál
- A Nokia Siemens felvásárolja a Motorola egy részét
- Csaknem félmilliárdos EU támogatást nyert az IT Services Hungary
- Lendületben a Samsung: 23 milliárd kutatás-fejlesztésre
- Informatikai inkubációs központ a Debreceni Egyetemen
- A gyengülő oktatás megöli a stratégiai fontosságú elektronikai ipart
- Sikeres Ricoh-MTA SZTAKI k+f együttműködési projekt
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.