Több millió Twitter fiókot fertőzött meg a "Rainbow"

forrás Prim Online, 2010. szeptember 22. 11:05

Egy azóta már kijavított hibát használt ki a „Rainbow” féreg, amely hihetetlen sebességgel terjedt a Twitter-fiókok között, több milliót megfertőzve. A Panda Security szakemberei szerint ez tekinthető az első igazán komoly Twitter-járványnak – az egész egy délelőtt leforgása alatt ment végbe.

2010. szeptember 21-én reggel a Panda Security szakemberei óriási sebességgel terjedő járványra lettek figyelmesek: a Twitter-fiókokon keresztül terjedő „Rainbow” féreg másodpercenként átlagosan 100 fiókot megfertőzve haladt végig a hálózaton, egészen addig, amíg az általa kihasznált sebezhetőséget be nem foltozták a szakemberek.

– Sok felhasználó figyelhetett fel arra, hogy hirtelen olyan tweetek jelennek meg a profiljukban, amelyek laikusok számára random karakterek halmazának tűnnek – magyarázta a jelenséget Sándor Zsolt, a Panda Security magyarországi igazgatója. – Csakhogy ezek a tweetek, mint az a gyanús tweetekről készített képekből is kitűnik, mouseover-re aktiválódnak; vagyis már akkor is akcióba lépnek, ha a felhasználók föléjük viszik a kurzort.

A Panda szakembereinek megfigyelése szerint a Twitter hiányosságát kihasználó kódsor automatikusan továbbította magát az ismerősök profiljába is, így rendkívül kis idő alatt igen nagy fertőzési arányt érve el. A kód átirányíthatta a böngészőt egy másik oldalra, sőt, javascript futtatását is engedélyezte. Igaz ugyan, hogy a fertőzés kezdetekor az ilyen módon futtatott javascriptek általában megmaradtak az egyszerű tréfák szintjén, de a Panda szakemberei szerint voltak, akik ennél tovább is mentek volna.

– Az egészben az volt a rendkívül veszélyes – tette hozzá Sándor Zsolt –, hogy az átirányítást és a javascript-futtatást nagyon könnyen ki lehetett volna használni valami sokkal komolyabbra. A Twitter egy rendkívül népszerű szolgáltatás, a felhasználók viszont általában véve nincsenek felkészülve arra, hogy a fiókjukat támadás érheti. Az ilyen típusú fertőzések azt használják ki, hogy az ember nem gyanakodik az ismerősétől érkezett üzenetre; az ebben elrejtett kártevők ez miatt nagy pusztítást tudnak okozni. Nem is önmagában a kártevő a veszélyes, hanem az, amit bejuttathat a gépünkre: egy sor kémprogramot, ami figyeli a banki tranzakcióinkat, trójaiakat, amik ellopják a jelszavainkat, és így tovább.

Az alig fél nap alatt lezajló járvány forrása egy “RainbowTwtr” nevű Twitter-fiók volt a Panda szakértőinek megállapításai alapján; a féreg ez után kapta a nevét is.

– Az olyan Twitter-kliensek, amelyek nem futtatnak javascriptet, mint például a TweetDeck, nem voltak veszélyben – mondta Sándor Zsolt. – Mostanra pedig a Twitter üzemeltetői befoltozták a biztonsági rést, így ez a járvány már senkit nem érinthet.

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Mennyire vannak biztonságban a jelszóval védett adataink?

Manapság egyre több és egyre nagyobb volumenűek az adatlopások, ráadásul az adatszivárgások egyre többe is kerülnek a szervezetek számára. A technológiai újításoknak köszönhetően a kibertámadások napról napra kifinomultabbak, és a legerősebb jelszót is feltörik. Ennek ellenére továbbra is ez a vállalatok által leggyakrabban használt biztonsági módszer világszerte.

2024. május 3. 09:54

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36