A gyerekek szeretnének e-könyvet, a szülők kevésbé lelkesek

MTI Sajtóadatbank, 2010. szeptember 30. 11:17

A gyerekek készek rá, hogy e-könyveket olvassanak, ám a szüleik nincsenek oda az új lehetőségért - derült ki egy amerikai könyvkiadó által megrendelt közvélemény-kutatásból.

A szerdán közzétett jelentés, amely a gyerekek és a családok olvasási szokásait térképezte fel egy tavasszal végzett reprezentatív felmérés keretében, vegyes képet tükröz a családok e-könyvekhez való hozzáállásáról.

A Harrison közvélemény-kutató cég a Scholastic kiadóvállalat megbízásából 1045 gyereket és ugyanennyi szülőt kérdezett meg a témában.

A 9-17 év közötti korosztályban tízből hat válaszadó állította, hogy szívesen olvasna Kindle vagy iPad jellegű digitális olvasókon könyveket. Azt már csak háromból egy mondta, hogy ezzel a formátummal a maga szórakoztatására többet is olvasna.

A szülők körében eltérő kép mutatkozott: csupán hat százalékuknak volt e-könyv olvasója, 16 százalék mondta, hogy a következő egy év során be akar szerezni egy ilyen eszközt, de 76 százaléknak esze ágában sincs, hogy vegyen.

Judy Newman, a Scholastic Könyvklub elnöke nem volt meglepve az eredmény láttán. Mint mondta, egyelőre az e-könyvek elterjedésének elején járunk, ráadásul a digitális olvasók borsos ára is gátja az e-könyvrajongó tábor növekedésének.

Az olvasási szokásokról szóló idei jelentésből - ahogy a korábbi hasonlókból is - kiviláglik: ahogy nőnek a gyerekek, úgy veszítik el a kedvüket az olvasásra. Newman szerint mivel ezt a korosztályt érdekli az új technika, ezt fel lehetne használni arra, hogy többet olvassanak - ha máshogy nem akarnak, hát digitális eszközökkel.

Kulcsszavak: e-book

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az LG új kampánya megtanít arra, hogyan nevelhetjük a hírfolyamaink algoritmusait

Az LG Electronics (LG) elindította Optimism your feed nevű globális kampányát. Az akció elsődleges célja, hogy pozitív és inspiráló tartalmak közzétételére ösztönözze a felhasználókat, és ezáltal egy optimistább hangulatot teremtsen a közösségimédia-platformokon. 

2024. május 31. 18:34

Újabb díjat nyertek a Zyxel tűzfalmegoldásai

A valós felhasználói tapasztalatokon alapuló kutatás kiemeli a Zyxel Networks termékeinek felhasználóbarát kezelhetőségét, megbízhatóságát és funkcionalitását, amelyek kis- és középvállalati áron nyújtanak nagyvállalati teljesítményt. 

2024. május 31. 16:57

Díjazták a hazai informatikai versenyeken legjobb eredményt elért diákokat

Három jelentős informatikai diákverseny díjátadóját tartották meg 2024. május 23-án az ELTE Informatikai Karán, köztük Magyarország legtöbb diákot elérő, online zajló informatikai versenyén, az e-hód-on legjobban szereplő gyerekeket is jutalmazták. A résztvevők számos meglepetésprogramon vehettek részt, ahol többek között az okosházak modellezésével és a mesterséges intelligencia használatával is megismerkedhettek. Valamennyi díjátadón a közelmúltban elhunyt Dr. Zsakó Lászlóra, a hazai informatikai diákverseny-rendszer egyik megalkotójára emlékeztek meg a jelenlévők.

2024. május 31. 15:13

Nagy teljesítményű, ultragyors gaming monitor

Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája –  büszkén mutatja be az AOC GAMING 27G2ZN3/BK modellt, egy olyan élvonalbeli monitort, amely az esport-szintű teljesítményt példa nélküli megfizethetőséggel ötvözi. 

2024. május 31. 11:40

Növeli európai termelési kapacitását a Schneider Electric

A Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat kedden megnyitotta okosgyárát Dunavecsén. A 28.000 négyzetméteres épületben ötszázan dolgoznak majd.

2024. május 30. 19:06

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52