Itt a legújabb Firefox mobil béta, Androidra is

Milkovits Gábor, 2010. október 9. 18:52

A Mozilla kiadta a Firefox mobilböngésző Fennec 2.0 névre keresztelt nyilvános béta tesztváltozatát, amelynek alapjai megegyeznek a következő generációs Firefox 4 PC-böngésző kódjaival.

A Nokia Maemo Linux mellett az Android rendszerhez is kiadott Fennec 2.0 béta ugyanazt a Gecko böngészőmotort, illetve szintén ugyanazt a JaegerMonkey kiegészítéssel ellátott JavaScript motort tartalmazza, mint az asztali gépekre és laptopokba szánt Firefox 4. A szoftver egyik fontos újítása a Firefox Sync, amelyen keresztül elérhetők az otthoni vagy munkahelyi PC-s Firefox könyvjelzői és egyéb személyes menüi. Emellett kipróbálható rajta az Electrolysis („elektrolízis, azaz vízbontás”) nevű technológia is, amely különválasztja a böngésző felhasználói kezelőfelületét a webes tartalmakat kezelő motortól. Ennek az az előnye, hogy az egyes oldalak, vagy mondjuk a komolyabb CPU-igényű JavaScript elemek betöltése közben is lehet navigálni az oldalakon, vagy éppen információt bevinni rájuk. A bétán ráadásul az augusztusban megjelent első tesztváltozattal szemben már fut a „Layers” („rétegek”) nevű megoldás is, amellyel a komolyabb grafikus teljesítményt igénylő feladatok, például az oldalak görgetése, az animációk, vagy a videók gyorsulnak föl jelentősen.

Matt Brubeck a Mozillától azt írja blogbejegyzésében, hogy az új mobil Firefox béta „sokkal gyorsabb”, mint az Android 2.1 saját böngészője, a végleges verzió pedig lekörözi majd a 2.2-ben működő, WebKit-alapú SunSpider-t is. Így aztán a Fennec 2.0 a funkciók mellett a mobilböngészésben oly fontos teljesítményben is igyekszik majd versenyképesnek lenni a piacon, ahol egyébként az Opera az, amely általában élen jár az újításokban.

Kulcsszavak: Android Firefox

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36