A Puskatár a letöltési listák élén
Az ingyenesen elérhető programmal a fejlesztők célja, hogy segítséget nyújtsanak a diákoknak a tesztekre való felkészülésben, illetve a már meglévő ismeretanyag ismétlésében és elmélyítésben.
Az oktatási szoftver első darabja a teljes középiskolai 9-12. osztályos tananyagot feldolgozó történelmi események adatbázisa, amely ingyenesen tölthető le az Apple Store-ból. A Nemzeti Tankönyvkiadó új programja segíti a dolgozatokra és vizsgákra való felkészülést, az önálló tanulást, illetve lehetővé teszi személyes jegyzetek és kiegészítő információk hozzáadását az egyes adatokhoz, leírásokhoz és eseményekhez.
Az egyelőre csak iPhone-ról működő rendszer folyamatos fejlesztés alatt ál, így rövidesen további tartalmakkal (pl. érettségi tesztsor, idegen nyelvi szószedet stb.) bővül, valamint androidos és Windows operációs rendszerű telefonokon is elérhető lesz - tájékoztatta a Nemzeti Tankönyvkiadó az MTI-t.
Kapcsolódó cikkek
- Informatikai és műszaki végzettséggel lehet a legjobb fizetésekre számítani
- Mobil Weekend: Ismét három napos verseny mobilfejlesztőknek
- Február végétől megújul a Sulinet portál
- Ingyen fejlesztőeszközök a Microsofttól az egri főiskola informatikus hallgatóinak
- 1 Pbyte-ra nőtt a NIIFI tudományos adattároló szolgáltatásának összkapacitása
- Online tájékoztató a köznevelési törvényről pedagógusoknak
- Az űr- és az autóipar eszközeinek tesztelésére is alkalmas a magyar laboratórium
- IBM szoftvereken tanulhatnak a jövő gazdaságinformatikusai
- Távérzékelési központot nyit az ENSZ a gyöngyösi főiskolán
- Digitális tananyagból képezhetik a sportszakembereket ősztől
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.