10 éves a PS2, ünnepi csomagot ad ki a Sony
A 99 dolláros csomagban a legutóbbi, vékony házas PlayStation 2, DualShock távvezérlő, valamint a már említett Toy Story játék található, ugyanakkor csak 100 dollárba kerül Amerikában, annyiba, mint a szoftver nélküli alapcsomag. Az eredeti PS2 2000-ben még 300 dollárba került. A lépés kissé meglepő a Sony részéről, tekintve, hogy az utolsó generációs PlayStation 3 is már közel 4 éve kapható.
A PS2 ugyanakkor még mindig népszerű, elsősorban olcsó ára, és a temérdek elérhető játékprogram miatt, így nem véletlen, hogy a Sony még mindig nem állította le a forgalmazást. Sőt, tavaly bejelentették, hogy addig gyártják és árusítják majd, amíg csak lesz iránta kereslet. A PS2-ből tavaly szeptemberig 140 millió darabot adtak el, a hozzá fejlesztett játékprogramok száma pedig meghaladja a 2000-et.
Kapcsolódó cikkek
- Forradalmasítana a Sony a hordozható PlayStation utódjával
- Videókon a PSP mobil
- Nem lesz egyhamar PS4
- Mozgásérzékelős vezérlő PS3-hoz
- Kisebb rendszer, több szabad memória a PS3-on
- Debütált az új, olcsóbb, kisebb PS3
- Digitális képregények Sony PSP-n
- Kávésbögre, mint lézerkard
- PSP-mobil a Sony-tól
- PSP Go: könnyebb, egyszerűbben használható hordozható új Sony konzol
Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.
Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban
Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén.
Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai
Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval* ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.
A világ tíz legnagyobb e-jármű-gyártója a Continental gumiabroncsaira támaszkodott 2023-ban
A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű, teljesen elektromos járműveket gyártó vállalatának. Az előző évben ez a szám tízből kilenc volt. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben (APAC) a prémium gumiabroncsgyártó első ízben látja el az első öt legnagyobb volumenű elektromos járműgyártót elsőszerelésű autógumikkal. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA), valamint az amerikai kontinensen a vállalat emellett meg tudta tartani erős pozícióját: az öt legnagyobb volumenű gyártó továbbra is a Continental abroncsokban bízik.
A SteelSeries bemutatja a fehér színű Arctis Nova Pro sorozatot
A SteelSeries, a gaming kategóriában legtöbbet díjazott Arctis audiótermékek megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, ma bemutatta a díjnyertes Arctis Nova Pro sorozatú headset vadonatúj fehér változatát.