Elindult az első magyar ekönyv áruház az iPad-en

forrás Prim Online, 2010. október 21. 14:33

Az eKönyv Magyarország új alkalmazással lepte meg a digitális olvasás kedvelőit. Az Apple által gyártott iPhone és iPad készülékekre mától ingyenesen lehet letölteni azt a szoftvert, amely webáruházán keresztül tartalmazza az eKönyv magyar tartalmainak teljes választékát, valamint 170.000 angol nyelvű kiadványt. Az alkalmazáson keresztül megvásárolt könyveket azonnal el is olvashatjuk, saját szövegeinket pedig szinkronizálhatjuk, és ilyen formában bárhova magunkkal vihetjük.

A szoftver egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy támogatja az Adobe titkosítást, így a jogilag védett magyar könyvek most először élvezhetőek az iPhone és az iPad képernyőin. A nyílt rendszer előnye, hogy azok a DRM védelemmel rendelkező könyvek is olvashatóak, amelyeket netán más webáruházban vásároltak meg.

Az ekönyv piac szakértői egyetértenek abban, hogy alapvetően két féle olvasó-eszköz elterjedése várható. Az iPad típusú tábla PC-k elsősorban a multimédiás tartalmak megjelenítésében erősek, míg az e-ink technológiával működő, méretében kisebb, kifejezetten fekete-fehér könyvek olvasására szánt eszközök a hagyományos könyvfogyasztás alternatíváját kínálják. Az e-ink olvasók piaca hatalmas robbanás előtt áll, ebben a folyamatosan csökkenő fogyasztói ár és a lassan, de biztosan növekvő magyar nyelvű tartalom is szerepet játszik.

Az eKönyv Magyarország a siófoki Internet Hungary konferencián (2010. október 26-27.) önálló standon mutatja be az általa támogatott e-ink olvasók választékát, és a most elindított iPhone-iPad alkalmazást.

Kulcsszavak: iPad e-könyv e-book

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Mennyire vannak biztonságban a jelszóval védett adataink?

Manapság egyre több és egyre nagyobb volumenűek az adatlopások, ráadásul az adatszivárgások egyre többe is kerülnek a szervezetek számára. A technológiai újításoknak köszönhetően a kibertámadások napról napra kifinomultabbak, és a legerősebb jelszót is feltörik. Ennek ellenére továbbra is ez a vállalatok által leggyakrabban használt biztonsági módszer világszerte.

2024. május 3. 09:54

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36