Letölthető a Windows 7 SP1 RC

Kiss Ádám Zoltán, 2010. október 28. 08:06

A közvetlenül a kiadás előtti változatban elérhető első átfogó frissítési csomag kettős jelentősséggel bír, hiszen részben az XP sorsát is befolyásolja.

A Microsoft tegnap elérhetővé tette a Windows 7, valamint a Windows Server 2008 R2 első szervizcsomagjának (SP1) kiadásra jelölt (RC) verzióját. Ezek nem végleges változatok, ám nem is kezdetleges béta verziók, az RC jelölés minden esetben a még gyártói garanciával nem rendelkező, de már a végleges verzióval szinte teljesen megegyező „release candidate” fejlesztési fázist jelöli. Az SP1-nek köszönhetően a szerververzió funkciói két új virtualizációs eszközzel, a RemoteFX-szel és a Dynamic Memory-val gazdagodnak, a csomag maradék része az eddig elérhető frissítések összefogott, tömörebb formában elérhető gyűjteménye, és ez vonatkozik a Windows 7 SP1-re is. A most megjelent RC változatok telepítésekor az esetleges korábbi béta verziók törlése ajánlott, és mivel még nem végfelhasználói verzióról van szó, a folyamat a szokásosnál zötyögősebben mehet. Az angol, francia, német, japán és spanyol nyelven elérhető SP1 RC-ket közvetlenül a Microsoft oldaláról érhetjük el.

A most kiadott változatok azért is különösen fontosak, mert megerősítik azt az ütemtervet, miszerint a végleges Windows 7 SP1 2011 első felében megérkezik, ez pedig kiemelt dátum a Windows XP felhasználók számára is. Az eredetileg a héten leállítani tervezett downgrade, vagyis az újabb operációs rendszer vásárlása esetén XP-re történő visszalépés gyártói nyomásra még lehetséges a Windows 7 első átfogó frissítőcsomagjának megjelenéséig, vagyis jövő év elejéig.

 

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

Barangolj, dolgozz és játssz a BOOX tablettekkel!

Hogy kiszabadulhassanak a hagyományos irodák korlátai közül és egy nyitott környezetben élhessenek, egyre többen választják a digitális nomádságot a munka és magánélet közti jobb egyensúlyért. Annak ellenére, hogy a véget nem érő nyári kalandok vagy a különböző kultúrák megismerése igencsak csábító, számos kihívást jelentenek.

2024. április 17. 11:41

Júniusban érkezik Magyarországra a Lenovo Legion Tab Android Gaming Tablet

A Lenovo bejelentette, hogy a Lenovo Legion Tab júniusban Magyarországon is elérhetővé válik. A 8,8 hüvelykes Android táblagép – amely a modern mobilos játékosok számára készült – áthidalja a PC és a mobiljátékok közötti szakadékot, egyúttal elérhető és kényelmes megoldást kínál a kiemelkedő játékélményt kereső játékosok számára.

2024. április 15. 14:43

Országos előadássorozatot indít az SZTFH a magasabb szintű kiberbiztonságért

A vállalati kiberbiztonság erősítése érdekében a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) 2024 áprilisában ismét egy többállomásos országos rendezvénysorozatot indít. A roadshow célja, hogy felhívja a figyelmet a vállalatokat érintő kiberbiztonsági fenyegetésekre, valamint – a cselekvő állam részeként – elősegítse a nemzeti digitális szuverenitás és a kiberbiztonság, mint a piacon megvalósuló versenyelőny érvényesítését.

2024. április 13. 14:20

Szerkessz 4K-s Adobe Premiere videókat az ASUSTOR Flashstor 12 Pro NAS-ról!

Az Adobe Premier Pro az egyik legnépszerűbb videószerkesztő alkalmazás. Az Adobe Premiere videók szerkesztésére és speciális effektek hozzáadására is használható. Szerkesztés közben azonban olyan problémák léphetnek fel, mint a nem megfelelő teljesítmény, a tárolólemezek lassúsága, az elegendő tárolókapacitás hiánya, vagy éppen a lemezek meghibásodása és a biztonsági másolatok hiánya. A kevés tárhellyel rendelkező számítógépek felhasználóinak és a tartalomgyártóknak az ASUSTOR a Flashstor 12 Pro használatát javasolja a hatékony 4K-videószerkesztéshez.

2024. április 13. 06:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50