Új generációs mikroprojektorok a 3M-től
A számos kommunikációs újdonságot tartalmazó eszközök közös tulajdonsága a korábbi modellhez képest kétszeresére, 30 lumenre emelt fényerő, a két darab, 0,75 wattos hangszóró és a kétórás akkumulátor-üzemidő. Mindkét eszköz SVGA natív felbontást biztosít, az elérhető képméret pedig 10 és 80 hüvelyk között váltakozik a fényviszonyok függvényében. Emellett azonban a két termék célcsoportja némileg különbözik.
Az MP160-as főleg azoknak készül, akik csak alkalmanként szeretnének bemutatót tartani a 150x65x30,5 mm-es készülékkel. Az olcsóbb MP160-as használatához mindenképp szükség van egy külső jelforrásra, ami azonban akár egy mobiltelefon is lehet. Az MP160-as tehát valóban „csak” egy projektor, és az asztali vetítőktől elsősorban méretei különböztetik meg. Esetében a fejlődés leginkább − a projektoroknál kiemelkedően fontos − fényerőben mutatkozik meg.
Az MP180-as modell az, ami miatt valóban új generációról, korszakváltásról beszélhetünk. A vetítő 150x65x33 mm méretével és 338 gramm súlyával ugyan kissé nagyobb lett az MPro 150 nevű elődmodellhez képest, de tudása méreténél sokkal nagyobbat nőtt. Bizonyos szempontból a készülék egy teljes laptopot helyettesít. 4 GB belső memóriája mellett micro SD kártyabemenetet és USB portot is találunk rajta, a memória bővítésének tehát inkább csak elméleti határai vannak.
A fájlformátumok és kódolások közül az MP180-as a DOC, PPT, XLS, TXT, PDF, BMP, JPG, MP4, MP3, PAL, NTSC, H.264, AMR, AAC lejátszására önállóan is alkalmas.
Abszolút újdonság a nagyobbik modell vezérlőfelülete, melyet gombok helyett egy színes érintőpanellel oldottak meg. Az adatok feltöltésében a már említett USB csatlakozó mellett a beépített Wi-Fi és Bluetooth csatlakozók is segítenek, így információinkat vezeték nélkül is bármikor mozgathatjuk. A fizikai csatlakozók közül a már említetteken kívül az MP180-at VGA, Composite Video, Component Video, Audio Out (3.5mm Stereo jack) csatlakozókkal látták el. Ezek segítségével a projektort könnyen csatlakoztathatjuk laptophoz, netbookhoz, okostelefonhoz, fényképezőgéphez, videokamerához, DVD lejátszóhoz, játékkonzolhoz, mp3 lejátszóhoz, és minden más, digitális kép- vagy hangforráshoz.
Kiegészítőként az MP180-hoz Apple csatolóegység, autós töltő és távirányító is tartozik, a már megszokott háromlábú mini állvány pedig a kábelekkel együtt a kezdőcsomag része.
Kapcsolódó cikkek
- Samsung Galaxy Beam – Projektor a mobilban
- A Canon az XEED WUX5000-zal bővítette telepíthető projektorainak kínálatát
- Vezeték nélküli kivetítés az új Epson projektorral
- Mini HD zsebprojektor
- Megjelent az ASUS első hordozható LED projektora
- Projektorral felszerelt iPhone tok
- LED projektor az örökkévalóságnak
- Az LG teljes körű 3D termékpalettája az IFA kiállításon
- Canon LV-8235 UST projektor: Ultrarövid vetítési távolság és 3D
- A világ első noteszgép-projektora a Fujitsutól
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket
A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.