12 megapixeles fényképező mobil az LG-től

Kiss Ádám Zoltán, 2010. november 9. 17:06

Az LG leginkább kompakt fényképezőre hasonlító L-30C névre hallgató 12 megapixeles modellje nem kísérleti példány, tavasszal már meg is érkezhet a boltokba.

Ha létezik a sokat vitatott és sokat átkozott megapixel-háború a kompaktok terén, akkor valami hasonlónak lehetünk szemtanúi a kamerával szerelt fényképezőgépek terén is. Az egyre kisebb és olcsóbban gyártható szenzorok érkezésével egy időben kezdett drasztikusan emelkedni a megapixelek száma, ami egyre kisebb egyéni érzékelő területet jelent képpontonként, így egy régebbi, kisebb felbontású gép sokszor érzékenyebb, szebb képet adó masina lelke lehet. Hiába jelentette kis mára több neves fényképezőgép-gyártó, hogy nem kívánnak a legkisebb érzékelők esetében 12 megapixel felé menni, a vásárlók számára változatlanul vonzó ez a szám, mint a vásárlói döntések legfontosabb tényezője.

Az LG is ezzel szeretne érvényesülni a piacon, és ennek megfelelően már tavasszal kiadja 12 megapixeles kompaktfényképező-mobiltelefonját. A 112x60x22mm-es, 165 grammos masina 350 óráig képes 3G hálózaton tartózkodni, folyamatos videóhívást pedig 100 percig bírja. 3 colos, 480x800 képpontos kijelzője 16 millió szín megjelenítésére képes, érzékelője egy 12,1 megapixeles CCD, mely 12,0 megapixeles képeket készít. Az egyelőre ismeretlen árú masina az NTT DOCOMO tavaszi kínálat-tervezetében tűnt fel, a japán szolgáltató ebben az időszakban 28 új modellt tervez megjelentetni 72 színvariációban, az LG L-30C fekete és pezsgő-arany színekben lesz elérhető. Ugyanakkor jól jelzi az egyre élesedő megapixel versenyt, hogy a Sony már bejelentette 16 megapixeles telefonba szerelhető fényképezőgépét mely értelemszerűen főként a Sony Ericsson mobilokban fog feltűnni és Full HD videó rögzítésére is képes lesz.

Kulcsszavak: mobiltelefon LG

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Xiaomi a “Red Bull Can You Make it?” kalandverseny nemzetközi partnere

A Xiaomi bejelentette, hogy a vállalat lesz az idei “Red Bull Can You Make It?” verseny globális partnere. A “Red Bull Can You Make It?” a világ különböző pontjairól érkező, kalandvágyó csapatoknak szervezett, izgalmas, Európát átszelő kalandverseny, mely május 28-án Berlinben ér véget. 

2024. május 24. 16:05

Öt vadonatúj okostelefonnal lép a magyar piacra a TECNO Mobile

Magyarországon öt új készülékkel debütált a világ legnagyobb mobilgyártói közé tartozó Transsion Holdings TECNO Mobile nevű okostelefon-márkája. A SPARK széria csúcsmodellje, a SPARK 20 Pro+ kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasót, 120 hertzes ívelt AMOLED-képernyőt 108 megapixeles hátlapi és ledes villanóval támogatott 32 megapixeles szelfikamerát tartalmaz, mégsem kerül többe bruttó százezer forintnál.

2024. május 23. 14:36

Az AI forradalmára fókuszál a HONOR a VivaTech 2024-en

A HONOR bemutatta legújabb AI fejlesztéseit a párizsi VivaTech rendezvényen. Európa egyik legnagyobb tech- és innovációs eseményén a vállalat bemutatta újszerű, készülékalapú mesterséges intelligencia koncepcióját, és a négyrétegű AI stratégiáját. Ezzel együtt bejelentette, hogy a Google Clouddal készülő generatív AI fejlesztése új szintre emeli a felhasználói élményt.

2024. május 22. 19:26

Adatvédelem a felhasználók igényeire szabva – így segít a Samsung Knox

Naponta akár több százszor is kezükbe vehetjük mobiltelefonunkat, így az eszközök olyannyira mindennapjaink részévé váltak, hogy még otthonunkat is ritkán hagyjuk el nélkülük. Hozzánk tartoznak, és az olyan robbanásszerű, új technológiák, mint az AI vagy a generatív mesterséges intelligencia rendkívül izgalmas lehetőséget kínálnak a készülékek felhasználására – kiszélesítve a lehetőségek tárházát. 

2024. május 21. 20:39

A HONOR leleplezte a vadonatúj HONOR 200 Lite-ot

Már Magyarországon is kapható a vadonatúj HONOR 200 Lite. A sokoldalú okostelefon a felhasználók igényeihez igazodik: kiváló portréfotózási képességekkel, bámulatos kijelzővel, remek hardverrel, elegáns kialakítással és stabil felhasználói élménnyel érkezik.

2024. május 21. 14:30

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Utazási konferencia az Angyalok városában

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17