Agyelszívásról vitatkoznak az informatikai cégek vezetői
Idén harmadik alkalommal rendezi meg a Simonyi Károly Szakkollégium a Szakmai Est című rendezvényét, ahol a magyar mérnökök itthoni és külföldi lehetőségeiről vitatkoznak informatikai vállalkozások vezetői, valamint a Műegyetem rektora és dékánja.
A kerekasztal-beszélgetésen részt vesz Kürti Sándor, a Kürt Zrt elnöke, Drajkó László, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója, Ésik Róbert, a Nokia Siemens Networks ügyvezető igazgatója, Kollár László, a Microsoft Magyarország fejlesztői és partner-üzletágvezetője, Várady Péter, az evosoft Hungary ügyvezető igazgatója és Péceli Gábor, a BME rektora, valamint Vajta László, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának dékánja.
A beszélgetésből kiderül, hogyan látják a cégek és az egyetem vezetői a most diplomázó mérnökök helyzetét. Megtudhatjuk, hogy szerintük mekkora problémát jelent a magyar mérnökök külföldre vándorlása, kiderül, hogy hogyan próbálnak védekezni ellene. A rendezvényen szó lesz arról is, hogy egy frissen diplomázó szakember számára mennyire fontos a külföldi tapasztalat szerzés, és milyen ajánlatokkal tudják ezután visszacsábítani őket hazánkba a cégek. Fontos kérdés, hogy a Magyarországon megszerzett diploma mennyire állja meg a helyét nemzetközi összehasonlításban.
A non-profit rendezvény bárki számára nyitott és teljesen ingyenes. Regisztráció
Kapcsolódó cikkek
- Egyetem és informatikai cég együttműködése Debrecenben
- Díjat nyert a KÜRT H2O programja
- Informatikai fejlesztések tatabányai iskolákban
- Tudományos pályázatot hirdetett a Google tinik számára
- Kecskemét minden oktatási intézményében van már digitális tábla
- Viharsarki iskola-számítógépek pályázatból
- VIDEOTORIUM néven oktatási-tudományos videomegosztó portál indult
- Diploma kell, a jegyek nem számítanak elhelyezkedéskor
- Szakmák Európa-bajnoksága - magyar siker
- Informatikai kutatóközpont létesült a Pannon Egyetemen
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Már lehet jelentkezni a Yettel és az Óbudai Egyetem közös ösztöndíjprogramjára
Május 22-től lehet jelentkezni a Yettel és az Óbudai Egyetem IT és mérnöki területen tanuló nők számára meghirdetett ösztöndíjprogramjára. Az ösztöndíj a diákok tudományos terveinek megvalósításához járul hozzá; a program keretösszege egy évre összesen 5 millió forint és szemeszterenként 4 diák nyerheti el.
Jövőbe mutató megoldások a 10. Smart Factory ConnAction konferencián
Az ipar 4.0 koncepciója több mint egy évtizede tartja izgalomban a termelővállalatokat. Ez idő alatt az ipari termelés digitalizálása és automatizálása, valamint az okos gyártás és az innovatív technológiák használata az egyik legnépszerűbb témává vált, amely még a mindennapi beszélgetésekben is megjelenik.
Globális jelentőségű mérföldkőhöz ért a mesterséges intelligencia szabályozása
Hosszas jogalkotási folyamat lezárásaként a mai napon az Európa Tanács elfogadta a mesterséges intelligenciáról szóló rendelettervezetet, az EU Hivatalos Lapjában való közzétételtől pedig megkezdődik a visszaszámlálás a rendelet alkalmazásáig. A Deloitte szakértői összegyűjtötték, mit is tartalmaz pontosan a rendelet.
A Conrad és a TraceParts: B2B platform szinergia
Egyszerűsített fejlesztés, tervezés és kivitelezés: A Conrad termékkatalógusa mostantól a TraceParts-on is elérhető, lehetővé téve a CAD-adatok letöltését és a termékek megvásárlását egyetlen egérkattintással.
Fókuszban a világűr: a Széchenyi-egyetemen tartották a távközlési világnap országos konferenciáját
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei távközlés világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. Az eseményt 15. alkalommal rendezték meg a győri Széchenyi István Egyetemen a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kiemelt támogatásával.