Elárverezték a Facebook.com doménnév előfutárát
A világ legnépszerűbb közösségi oldalának prototípusát Mark Zuckerberg még 2003 októberében jegyeztette be. A Facebook Harvard Egyetemen üzemeltetett változatán a diáklányokat a fényképeik alapján lehetett összehasonlítani, és szavazni lehetett rájuk, hogy melyik "dögösebb" közülük.
Beszámolók szerint Zuckerberg később már nem foglalkozott az oldallal, és miután a webcím 2007-ben ismét szabaddá vált, a jogokat Rahul Jain vette meg.
Az új doménnév-tulajdonos a Facebook születésérül készült, A közösségi háló című film sikerén felbuzdulva határozta el, hogy pénzzé teszi az értékes múltú internetcímet.
A kikiáltási ár 8 ezer dollár, a villámár pedig 35 ezer dollár (7 millió forint) volt. Végül az járt jól, aki az aukció végéig várt, az oldalcím ugyanis 30 201 dollárért cserélt gazdát.
A Flippa.com árverési oldal az eladóról mindössze annyit közölt, hogy a bevétel egy részét a szegények ingyenes oktatását finanszírozó indiai alapítványnak ajánlotta fel.
A doménnév jelenlegi tulajdonosának kiléte sem ismert, csupán annyi bizonyos, hogy nem a Facebook, és nem is a közösségi portál születéséről készült film forgalmazója, a Sony Pictures áll a titokzatos vevő mögött.
Kapcsolódó cikkek
- A Google után a Facebook is kapitulált a német adatvédelmi törvények előtt
- 6 milliárd dolláros reklámbevételt könyvelhetnek el az idén a közösségi szájtok
- Fekete adatkereskedelem a Facebookon és a Twitteren
- 2.6 millió magyar a Facebookon!
- A Google a Yahoo és a Facebook kezdi az IPv6-os webcímek tesztelését
- Internetes radírral törölhetők a világhálón felejtett fényképek
- 750 millió szilveszteri kép
- Ötvenmilliárd dollárt ér a Facebook
- A Facebook lehagyta a Yahoo-t
- Facebook viselkedési receptek
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
360 fokos felmérést készített az IAB az influencerpiacról
Kik, milyen platformokon és hányan követnek ma influencereket? Mennyire tartják őket hitelesnek, és hányan vásárolnak terméket ajánlásaikra? Milyen típusai vannak az influencertartalmat fogyasztóknak? És a piaci szakemberek vajon mennyire látják hatékonynak az influenceres együttműködéseket?
Csúcstechnológiás cukormonitorozó rendszert vezet be itthon a magyar 77 Elektronika Kft.
A száz százalékban magyar 77 Elektronika Kft. új generációs, folyamatos cukormonitorozó rendszert vezet be itthon. A hazai piacon úttörőnek számító, magyar nyelven működő, egybeépített szenzor-távadó eszköz az eddiginél sokkal felhasználóbarátabb megoldást biztosít a diabéteszesek számára, amely a nap 24 órájában folyamatosan méri a szöveti cukorszintet.
Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert.
Magyar szakember nyerte az International Loyalty Awards „Év Embere” díját
Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.
Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását
A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.