A különadó miatt visszafog a Magyar Telekom

MTI Sajtóadatbank, 2010. november 30. 09:03

Hozzá kell nyúlni a beruházásokhoz, az osztalékhoz, mert a napi működésen a Magyar Telekom nem tudja megspórolni a 27 milliárd forint különadót - mondta Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója abban az interjúban, ami a Napi Gazdaság hétfői számában jelent meg.

A jövő évi üzleti tervet várhatóan decemberben hagyja jóvá a cég igazgatósága.

Az elnök-vezérigazgató arra számít, hogy 2011-ben Magyarországon is megjelennek a 100 eurónál olcsóbb okostelefonok, ami hatással lesz a mobil-szélessávú piacra, és erre a társaságnak is fel kell készülnie.

A beruházások visszafogása negatívan érintheti a belföldi beszállítókat: több ezer kis- és középvállalkozást - mondta a Napi Gazdaságnak a társaság elnök-vezérigazgatója. A fejlesztések visszafogása mélyíti a digitális szakadék további mélyülését, Magyarország versenyképességének romlását.

Az eladósodottság kérdéséről Christopher Mattheisen az nyilatkozta: vannak még tartalékok, de tudni kellene, hogy a különadó egyszeri lépésnek tekinthető, vagy tartós folyamat lesz-e.

A Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója elmondta azt is, hogy a különadóval kapcsolatban a részletek megvitatására nyitott volt a kormányzat. Megjegyezte: a társaság három tevékenység: a távközlés, a kiskereskedelem és az energiaszolgáltatás miatt érintett a
különadóval. Mindhárom szektorban különbözőek a szabályok, erről sikerült beszélni a hatóságokkal. A kormányzat megígérte, hogy a 2011-es költségvetés elfogadása után érdemi párbeszédet kezd a szektorral.

Kulcsszavak: +céginfo Magyar Telekom

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36