Négyszázmilliós informatikai fejlesztés szombathelyi iskolákban
Összesen csaknem négyszázmillió forint értékű pályázati támogatásnak köszönhetően újulhat meg Szombathelyen az oktatási intézmények informatikai hálózata - tájékoztatta Varga Nóra, az önkormányzat sajtóreferense az MTI-t.
A Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program pályázatán 364 millió forintos támogatást nyert el a város, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium által kiírt pályázaton pedig 38 millió forint támogatáshoz jutott - részletezte.
A normatív támogatásból 28 városi oktatási intézmény informatikai fejlesztése valósulhat meg - fűzte hozzá.
A pályázat előkészítésekor felmérték a városi oktatási intézmények informatikai ellátottságát, ennek eredményeként 23 általános és középiskolában szerelnek be új informatikai eszközöket, többek között 726 asztali számítógépet, 196 "tantermi csomagot",
vagyis interaktív táblát, notebookot, projektort, digitális oktatási anyagokat tartalmazó csomagot.
Négy nagyothalló-, nyolc gyengénlátó-, egy vak-, valamint 28 mozgássérültcsomag is segíti majd a sérült diákokat a tanulásban. Az informatikai eszközökre közbeszerzést írnak ki, a fejlesztés várhatóan 2011 közepére valósulhat meg.
Kapcsolódó cikkek
- Egyetem és informatikai cég együttműködése Debrecenben
- Díjat nyert a KÜRT H2O programja
- Informatikai fejlesztések tatabányai iskolákban
- Tudományos pályázatot hirdetett a Google tinik számára
- Kecskemét minden oktatási intézményében van már digitális tábla
- Viharsarki iskola-számítógépek pályázatból
- VIDEOTORIUM néven oktatási-tudományos videomegosztó portál indult
- Diploma kell, a jegyek nem számítanak elhelyezkedéskor
- Szakmák Európa-bajnoksága - magyar siker
- Informatikai kutatóközpont létesült a Pannon Egyetemen
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.