Kisebb, de mobilabb lesz az idei karácsony?
Elkészült a Depo.hu karácsonyi statisztikája
A Depo.hu árösszehasonlító oldal 2007 óta rendszeresen megvizsgálja, hogy a karácsony előtti – a látogatószámban is mintegy 20-25 százalékos növekedést hozó – időszakban milyen termékek iránt növekszik meg az érdeklődés. „A legkeresettebb termékkategóriákat vizsgálva látható, hogy letűnőben van a tavaly karácsonykor tapasztalt LCD tévé vásárlási láz, bár továbbra is a tíz legnépszerűbb termékkategória között van a piactéren. Ennek hátterében persze az is meghúzódhat, hogy idén átlagosan kevesebb jut majd az ajándékozásra, amit a legkeresettebb termékek tavalyihoz képest alacsonyabb átlagára is alátámaszt” – mondta Szabari László, a Depo.hu árösszehasonlító oldal vezetője.
Idén a legnépszerűbb termékkategóriákat a mobiltelefonok, a hordozható számítógépek, a helymeghatározó eszközök (GPS), valamint az ismét előtérbe kerülő digitális fényképezők adják. „Utóbbi előretörése feltehetően annak köszönhető, hogy a magasabb felbontású fényképezőgépek ára az elmúlt években jelentősen csökkent. Így a vásárlók elérkezettnek látták az időt, hogy karácsony közeledtével a korosabb és jóval kisebb felbontású masináikat újabb modellre cseréljék” – tette hozzá Szabari László.
Élénkebb, miközben energiabarát
A Depo.hu karácsonyi statisztikái alapján izgalmas változások következtek be az egyes termékkategóriákon belül is. A mobiltelefonok tekintetében egyértelmű az iPhone és az Android egyeduralma, de markánsan átrendeződött a nagyképernyős televíziók piaca is. Ugyan még mindig az LCD tévé vezet, ugyanakkor az élénkebb színeket és alacsonyabb fogyasztást garantáló LED-es technológia iránt is egyre nagyobb az érdeklődés. „Jellemzően a plazma tévék kárára, itt ugyanis nyolcadára csökkent a kereslet a tavaly karácsony előtti időszakhoz képest a Depo.hu oldalon” – mondta Szabari László. A karácsony előtt legnépszerűbb 15 termékkategória közt új belépő a tablet pc, illetve ezzel párhuzamosan közel hatszorosára nőtt az érdeklődés a hordozható számítógépek területén még kisebb méretével és alacsony árával új műfajt teremtő netbook.
Kapcsolódó cikkek
- Elektronikus kereskedelmi mintavárosokkal kísérleteznek Kínában
- Virágzik a luxustermékek on-line kereskedelme Kínában
- Egyre több személyes információt osztanak meg magukról a vásárlók
- Lealkudtuk.hu: Fontos a takarékoskodás, de üdülésre szívesen gyűjtünk
- Shopline néven online bevásárlóközpontot nyit a Bookline
- Tavaly 155 milliárdos forgalom az online kiskereskedelemben
- A kisvállalkozók nem használják ki a webáruházak lehetőségeit
- 155 milliárdot költünk évente neten, karácsonykor ennek közel egynegyedét
- Internetes közösségi vásárlás: speciális árengedmény adózási kockázatokkal
- Minden rekord megdőlt az amerikai online eladásokban a "kíberhétfőn"
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.