Pókember magyar játékkiadóval dolgozik
A Marvel Entertainment a Zen Stúdiót választotta
Hosszú távra szóló stratégiai együttműködést kötött a 70 éves múltra visszatekintő, több mint 8000 képregényhőst birtokló Marvel Entertainment és egy magyar játékkiadó, a Zen Stúdió. Az együttműködés első állomásaként a Zen Stúdió ma teszi elérhetővé a Microsoft Xbox hálózatában legújabb játékát, a Marvel Pinballt, melyben négy szuperhőst - Pókembert, Rozsomákot, Vasembert és Pengét – kelt életre.
Egy magyar játékkiadó is tagja lett annak a szűk szakmai elitnek, mely a Marvel Entertainment képregényhőseinek számítógépes átiratát készítheti el. A magyar Zen Stúdió első nemzetközi sikerét 2005-ben érte el, ekkor jelent meg a kizárólag digitális formában terjesztett Pinball FX, mely közel 2 milliós rajongótáborával a világ egyik legnépszerűbb alkalmi játéka volt a Microsoft online játékértékesítő hálózatában. Ekkor figyelt fel rá a több mint 8000 képregényhős kiadási jogaival rendelkező Marvel Entertainment.
„A Marvel Entertainment kizárólag a játékfejlesztők és kiadók egy szűk magjával dolgozik együtt, számára ugyanis kiemelten fontos, hogy képregényhősei digitális környezetben is az adott karakterre jellemző autentikus élményt nyújtsák” – mondta Kigyóssy Zsolt, a Zen Stúdió ügyvezetője. A Marvel Entertainment ennek érdekében rendkívül szigorú szabályokat és magas minőségi elvárásokat fogalmaz meg a karaktereit feldolgozó partnerekkel szemben.
A több mint másfél évig tartó fejlesztés során a Zen Stúdió a Marvel Entertainmenttel szorosan együttműködve dolgozott azon, hogy a Marvel Pinballban megjelenő szuperhősök még a legkritikusabb képregényrajongók tetszését is elnyerjék. Ez nem pusztán a karakterek megjelenésére, de a játékban megvalósuló viselkedésükre, valamint a hangulatot tovább fokozó zene- és hangeffektusokra is vonatkozik. A legapróbb részletekig kidolgozott játékkörnyezetet jól jellemzi, hogy a Zen Stúdió fejlesztésében szereplő hősök – Pókember, Rozsomák, Vasember és Penge – a Marvel karakterek eredeti hangján szólalnak meg.
„A Marvel Pinball megalkotásával a Zen Stúdió igazán lenyűgöző játékot hozott létre, bizonyítva ezzel a számítógépes játékfejlesztés terén szerzett egyedülálló tapasztalatát” – mondta TQ Jefferson, a Marvel Entertainment digitális médiacsoportjának játékokért felelős igazgatója. „Alig várjuk, hogy ismét együtt dolgozzunk a Zen Stúdióval, és újabb Marvel karaktereket mutassunk be a rajongók számára” – tette hozzá TQ Jefferson.
Kapcsolódó webcímek:
http://www.marvelpinball.com
http://www.zenstudios.com
http://www.marvel.com
Kapcsolódó cikkek
- A szudokut is megoldja a Google
- Ingyenes kalózos játék és tesztek a MS karácsonyi kosarában
- Az interfész maga az ember - Minden (a) mozgásban van (2. rész)
- Több mint 3 millió WoW Cataclysm 1 nap alatt
- Videókon a PSP mobil
- Ragdoll Masters
- 635 ezer dollárért kelt el egy virtuális éjszakai klub
- 360 millió dollár 24 óra alatt: rekordot döntött az új Call of Duty
- Letölthető Xbox-ra a Kinect szoftver
- Átalakulóban a játékipar, digitalizálódik a terjesztés
Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.
Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban
Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén.
Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai
Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval* ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.
A világ tíz legnagyobb e-jármű-gyártója a Continental gumiabroncsaira támaszkodott 2023-ban
A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű, teljesen elektromos járműveket gyártó vállalatának. Az előző évben ez a szám tízből kilenc volt. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben (APAC) a prémium gumiabroncsgyártó első ízben látja el az első öt legnagyobb volumenű elektromos járműgyártót elsőszerelésű autógumikkal. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA), valamint az amerikai kontinensen a vállalat emellett meg tudta tartani erős pozícióját: az öt legnagyobb volumenű gyártó továbbra is a Continental abroncsokban bízik.