Új magyar hi-tech találmányok az Innovációs TechShow-n
Összesen 25 új magyar hi-tech találmány mutatkozott be kedden a budapesti Merlin Színházban megrendezett Innovációs TechShow alkalmából. A fejlesztések döntő többsége kis- és középvállalkozások kutatás-fejlesztési és innovációs programjainak eredményeiként jutottak el a termék, többek esetében a piaci bevezetés állapotába. A hi-tech találmányok között szerepel többek között az internetet tévéadással keresztező HybridBox, melynek papírjait az elmúlt hetekben vezették be a budapesti, majd a német részvénytőzsdére, vagy a napokban közel félmilliárd forintos kockázati tőke-befektetéssel támogatott mobiltelefonra fejlesztett idegenvezető-alkalmazást, a Pocket Guide-ot.
21. század Neumannjai, magyar CES és VHS kazetták
A nagyközönség számára is nyitott hi-tech kiállítást szakmai fórum kísérte. Nyitrai Zsolt infokommunikációs államtitkár videó-köszöntőjében elmondta: "Magyarország számára az innovatív infokommunikáció az egyik legfontosabb kitörési pont, amelyet a kormány hosszú távú programokkal is támogatni kíván. Célunk fellelni a 21. század Neumannjait."
"A számok azt mutatják, hogy az Innovációs TechShow-n bemutatkozó kis- és középvállalatok nagyobb növekedési potenciált képviselnek, mint az átlag" - mondta előadásában Pukler Gábor. A Mobilitás és Multimédia Klaszter elnöke szerint a TechShow célja, hogy a nagyközönség számára kézzel foghatóvá tegye a hazai innováció eredményeit, bemutassa a technológiai fejlődés lehetséges irányait, és a Las Vegas-i CES-hez hasonló, gazdaságformáló tényezővé növekedjen pár éven belül.
A kiállítás résztvevői a helyszínen szavazhatnak a legjobb találmányra, a rendezvény az idei év legsikeresebb fejlesztésének odaítélt TechShow Nagydíj átadásával zárul. Az Innovációs Tech Show látványelemeit idén a MOME line készítette: a "Múzeum vagy Sikergyár" mottó alapján a technológiai evolúció meghaladott hordozóiból - VHS-kazettákból - készítettek formabontó berendezéseket.
Kapcsolódó cikkek
- Masat-1 - Idejének negyedét a Föld árnyékában tölti az első magyar műhold
- Az ókori világ földrajzát segít megismerni a Google új projektje
- Masat-1 - Az első magyar műhold a Föld árnyékában halad pályája egy részén
- A digitális technológia mentheti meg a kihalófélben lévő nyelveket
- Már elérhető a neten Európa legjobb gépi fordítóprogramja
- Japán tudósok megcsinálták az Avatar-robotot
- Sokoldalú LED-es megoldású kijelzők az LG-től
- Masat-1 - Pályára állt az első magyar műhold
- 1 Pbyte-ra nőtt a NIIFI tudományos adattároló szolgáltatásának összkapacitása
- Győri üvegművész a brit üvegművészeti társaság online kiállításán
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.