iPhone-töltés szélenergiával
Az iFan-nek (fan=ventilátor) elkeresztelt, a szélturbinákat kicsiben utánozó töltő első változatában 6 óra alatt töltötte föl az Apple-mobil akkuját – azt azonban nem lehet tudni, hogy mekkora szélben. A találmány ugyanakkor nyilvánvalóan tökéletesíthető, amin Veenhoven már gőzerővel dolgozik is. Így aztán készített már egy kerékpárra erősíthető változatot is, de szerinte az eredeti is nagyon jól bevált, például a tengerparton napozás közben, a hegyekben kirándulva, vagy éppen az autó oldalsó szélvédőjén kitartva.
Az ötlet eredetisége ellenére azért elég valószínűtlen, hogy az eszköz hamar széles körben elterjedjen, hiszen egy ilyen méretű töltő egy hordozható készülékhez nem túl praktikus, otthon a lakásban, vagy a legtöbb munkahelyen meg nemigen fúj a szél.
Kapcsolódó cikkek
- Botrány Pekingben, hiába várt a tömeg az iPhone 4S-re
- Újfajta szöveges képességek - Japán hangulat az iPhone-okon
- Vezeték nélküli kivetítés az új Epson projektorral
- Dobozold be az iPhone-od!
- iGO primo app Car Dock - A biztonságosabb navigációért
- Microsoft dokumentum-megosztás iPhone-ra és Windows Phone-ra
- A kétmillió CitroMail-es már okostelefonról is elérheti levelezőrendszerét
- Ma van a WC Világnapja
- A te navid a te menüddel - iGO primo app
- Megérkezett az iOS 5 hivatalos frissítése: iOS 5.0.1
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel
25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.
A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára
A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl.
Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai
Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.
A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei
Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban.