Változatlan az elektronikai hulladékok kötelező begyűjtési aránya
A 2004-ben született kormányrendelet melléklete - két évvel ezelőtti módosításakor - külön határozta meg 2009-re, illetve 2010-re a különféle termékek hulladékainak visszavételi arányait. Ez utóbbiak a mostani rendelet szerint egyenlőre meghatározatlan ideig érvényesek.
Például a háztartási nagygépek hulladékainak begyűjtési aránya az idén 39, a kisgépeké 20, az információs (IT) és távközlési berendezéseké 37, míg a szórakoztató elektronikai cikkeké 35 százalék volt, és ennyi marad a jövőben is. A barkácsgépeknél és a játékoknál 5 százalék az arány.
Változatlan maradt a begyűjtendő eszközök mennyiségének kiszámítására szolgáló képlet is.
Kapcsolódó cikkek
- Papírhalmozás helyett elektronikus számlák
- Pandavilág élőben a neten, Kínából
- A világ első intelligens számítógépe nulla watt készenléti áramfogyasztással
- A fenntartható fejlődésre ösztönöz a Xerox
- Zöld beszállítóit díjazta az SAP
- Környezetvédő hálózatmodernizáció
- A Siemens ismét első a fenntarthatóságban
- Új környezetbarát Ricoh hirdetőtábla Londonban
- "Botanikus Wikipedia" készül Amazóniáról
- Elindult a Zöld Beruházási Rendszert ismertető portál
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Az AI kutatja a kritikus ásványkincseket is
Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT InnoEnergy, a Rockstart Energy és az STRT. A friss források bevonásával a vállalat felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszközeire alapozva segítheti a zöld energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok kitermelését.
K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé
Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.
Copilot for Microsoft 365 már magyarul is
A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.