CES 2011: Az Apple megpróbálja „ellopni” a show-t

Vértes Judit, 2011. január 5. 09:16

A fogyasztó elektronika legnagyobb szabású bemutatóját jelentő CES kiállításra már hetekkel ezelőtt árnyékot vetett, az Apple bejelentése, miszerint nem kíván részt venni rajta. De szó sincs arról, hogy az Apple kihagyna egy lehetőséget, talán épp a távolmaradással (ezzel is), nos és a show idejére időzített egyebekkel (Mac App Shop, Verizon-bejelentés) az Apple épp magára akarja irányítani a reflektorfényt, és kicsit elhomályosítani a show-t. Az alábbiakban Jonny Evans blogbejegyzéséből adunk közre gondolatokat, a Computerworlds újságírója épp erről elmélkedik.

Bár az idei CES rendezvényt a hivatalos megnyitó előtt Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója vezeti fel egy úgynevezett "keynote" előadással, úgy tűnik, mégis az Apple uralja majd a kiállítást, annak ellenére, hogy nem is vesz részt rajta. Mindezt részben annak köszönheti, hogy róla, már csak azért is sokat beszélnek, hogy miért nincs itt, de emellett köszönheti annak a két eseménynek, melyek dátuma éppen január 6., a CES 2011 hivatalos nyitónapja.

Január 6-án az Apple megnyitja a Mac App  (Machintos Alkalmazások)  üzletét – jelentette be Steve Jobs, az Apple ügyvezető igazgatója. Az üzlet forradalmasítja a mobil alkalmazásokat, valamint a PC alkalmazásokat is a közeljövőben.

A másik bejelentés a közvéleményt régóta foglalkoztató új Verzion iPhone megjelenésével kapcsolatos. Talán nem véletlen, hogy január 6-án, 8:30-kor épp a Verzion vezérigazgatója, Ivan Seidenberg tart vitaindító előadást a CES konferencián „A fogyasztói elektronika ipar helyzete” címmel, melyben szó lesz „a Verzion következő generációs szolgáltatásairól és termékeiről”.  Nem lehet tudni, hogy bemutatják-e az új Verzion iPhone –t vagy , sem, mindenesetre az érdeklődést sikerült felkelteni, és már most mennek a találgatások, spekulációk, és természetesen megint csak mindenki az Apple-ről fog beszélni, hisz mi mással lehetne összehasonlítani a Verizon-termékeket, mint az Apple-termékekkel.

Ne lepődjünk meg azon sem, hogy a rendezvény az Apple hivatalos jelenléte nélkül is tele lesz iPhone, iPad készülékekkel, a sajtószobában is Mac gépekkel találkozunk.

Vagyis bár ott se lesz, az Apple minden elkövet, hogy elvigye a showt a többiek elől.

Ezzel együtt sem szabad megfeledkeznünk azokról, akik magán a shown-n próbálnak meg reflektorfénybe kerülni. Például a már említett Steve Ballmer beszédben az új NFC és multitask  fejlesztésekről, az Xbox piacra történő integrálódásról és egy új alkalmazás fejlesztéséről készül szólni. Nem biztos, hogy mindezzel sikerül az Apple-ről elvonni a figyelmet, de ne feledjük, nem csak egy ellenfél van, a Microsoftnak már az is siker, ha a Google-nek okozhat némi fejfájást az előttünk álló évben.

 

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Csúcstechnológiás cukormonitorozó rendszert vezet be itthon a magyar 77 Elektronika Kft.

A száz százalékban magyar 77 Elektronika Kft. új generációs, folyamatos cukormonitorozó rendszert vezet be itthon. A hazai piacon úttörőnek számító, magyar nyelven működő, egybeépített szenzor-távadó eszköz az eddiginél sokkal felhasználóbarátabb megoldást biztosít a diabéteszesek számára, amely a nap 24 órájában folyamatosan méri a szöveti cukorszintet. 

2024. május 10. 19:25

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Magyar szakember nyerte az International Loyalty Awards „Év Embere” díját

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 16:00

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36