Nyitrai: a 100 százalékos széles sávú lefedettség a cél
A Vodafone Magyarország és a TV2 közös, a tv2.mobilnet szolgáltatást bemutató eseményén az államtitkár kifejtette: az internet szolgáltatás egyre mobilabb módon, egyre szélesebb sávon jut el az állampolgárokhoz, akik nemcsak a haszonélvezői, hanem alakítói is lehetnek ennek a folyamatnak. Hozzátette: a digitális fejlődésből Magyarország sem maradhat ki, ezért is dolgozta ki a kormány a digitális megújulási cselekvési tervet.
Nyitrai Zsolt a bemutatott szolgáltatásról elmondta, hogy a közös megoldás támogatja kreatív iparágak fejlődését, illetve a televízió és az internet, valamint a mobilozás konvergenciáját.
Elmondta, hogy mára az internet is a mindennapi élet és a mindennapi munka része lett, ezért fogadnak örömmel minden olyan kezdeményezést, amely hozzájárul az ország infokommunikációs fejlődéséhez, és elviszi a világhálót minél több számítógépre és telefonra.
A Vodafone és TV2 által kifejlesztett szolgáltatás hűségszerződés és havidíj nélküli vehető igénybe, s négy különböző időtartamra szóló internetjegyet kínál televíziós videótartalommal. A feltöltőkártyás szolgáltatást az ország összes nagy Tesco áruházában lehet megvenni, az ügyfelek egyéni igényeiknek megfelelően 1 órás, 1 napos, 1 hetes vagy 1 hónapos internetjegyek közül választhatnak.
Kapcsolódó cikkek
- Tavaly novemberben is emelkedett a vezetékes szélessávú internet-előfizetések száma
- KSH: tovább nőtt az internet-előfizetések száma
- Több mint 2 millió vezetékes szélessávú internet-előfizetés Magyarországon
- Megnégyszereződik 2015-re a globális internet-forgalom
- Márciusban közel 1,97 millió szélessávúinternet-előfizető volt hazánkban
- Adatátviteli fejlesztést hajt végre az Invitel Szegeden
- Minden uniós polgár széles sávú hozzáférést kap 2020-ig
- Közel 2 millió szélessávú internet-előfizetés
- EU: kiemelt fontosságú az európai szélessáv elterjesztése
- Egymillió háztartást lát el az új internetműhold
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.