A stressz-tesztet is bírják a a Sony 3D laptopjai

forrás Prim Online, 2011. március 1. 17:21

A Sony bemutatta az itthon kapható első 3D lejátszására készült laptopjait. A VAIO F széria kompromisszummentes 3D élményt nyújt, így nincs többé helyhez kötve az, aki játék vagy filmnézés közben érezni akarja a mélység csábító erejét.

Az új VAIO F sorozat lehetőségek egész tárházát biztosítja a szórakozni vágyóknak. Az idén forgalomba kerülő készülékeket Czirják István a Sony VAIO üzletágának vezetője mutatta be a budapesti sajtóeseményen. A rendezvényen az újságírók meggyőződhettek személyesen is arról, hogy a VAIO 3D laptop pontosan azt nyújtja amit ígér. A Sony szakembere hangsúlyozta: „A laptopok nemcsak a megjelenítés terén számítanak csúcskategóriásnak. Úgynevezett stressz-tesztnek vetjük alá gépeinket, ami azt jelenti, hogy -40 és + 60 fok között folyamatos működés mellett ellenőrizzük laptopjainkat, emellett rázás és esés ellen is a legfejlettebb technológiával védjük gépeinket.”

Az új VAIO 3D gombjának megnyomásával egy pillanat alatt vált a 2D és 3D lejátszás között sőt, a laptop képes a 2D-s filmeket 3D-be konvertálni. A polarizációs, 3D kijelző mellett az F sorozatú VAIO fejlett képkockáinak minőségét szekvencionális panel technológia valamint LED-es hátsó megvilágítás segíti. Ez utóbbi, kifinomult megoldás élesebb, tisztább képet, rendkívüli válaszidőt illetve széles betekintési szöget biztosít.

A Sony 3D megjelenítésére képes F sorozata mellett bemutatták az új üzleti szférának szánt, csúcskategóriás S sorozat új tagjait is, amelyek közül a legfelszereltebb is csak 1.7 kg súlyú. Ez a laptop-család 14 órás akkuidővel, az egyik legerősebb Intel processzorral és mindemellett 24 mm vastagsággal büszkélkedhet.

A Sony bemutatóján az Intel menedzsere Horváth Richárd bemutatta a második generációs Core processzorokat, amelyeket a Sony csúcskategóriás gépei is használnak. Az eseményen többször is elhangzott, hogy a két cég stratégiai ügyfélként tekint egymásra és ennek az együttműködésnek a legújabb bizonyítéka az új, kompromisszum mentes, 3D megjelenítésre alkalmas VAIO F laptop.

Az új, F sorozatú VAIO notebookok 2011. áprilisától kaphatóak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

Kulcsszavak: Sony notebook 3D

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Mennyire vannak biztonságban a jelszóval védett adataink?

Manapság egyre több és egyre nagyobb volumenűek az adatlopások, ráadásul az adatszivárgások egyre többe is kerülnek a szervezetek számára. A technológiai újításoknak köszönhetően a kibertámadások napról napra kifinomultabbak, és a legerősebb jelszót is feltörik. Ennek ellenére továbbra is ez a vállalatok által leggyakrabban használt biztonsági módszer világszerte.

2024. május 3. 09:54

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36