BalatonSound: neten árult jegyeknek a neten nézz utána
Ha valaki az aukciós site-okon vagy más helyről kéz alól vásárol Balaton Sound jegyeket, érdemes benéznie a Sziget illetve a Balaton Sound honlapjára is, ahol a szervezők hamarosan közzéteszik azokat a sorszámokat, amely sorszámú jegyek belépésre már nem jogosítanak, ezeket a jegyeket ugyanis - ahogy ez a népszerű fesztiválok esetében már nem először fordul elő - nem vásárolták, hanem lopták.
A szervezők felhívják a fesztiválozni vágyók figyelmét, hogy kizárólag hivatalos helyen, a kijelölt jegyterjesztőknél vásároljanak jegyeket, hiszen az illegális jegyekkel nem lehet bejutni a rendezvényre, sőt nem csak a jegyek eltulajdonítása, de a lopott jegyek vásárlása és azok felhasználása is bűncselekménynek számít.
Megpróbáltunk rákeresni a lopott jegyek sorszámlistájára, de egyelőre még nincs fenn, a Sziget Szervezőiroda munkatársai azt ígérték, hogy hamarosan fenn lesz. Ugyanakkor nem árt azt is figyelembe venni, hogy a lista a publikációval még nem válik teljessé, hasonló bűncselekmény a jövőben is várható, így a letiltott sorszámok köre feltehetően még bővülhet.
Kapcsolódó cikkek
- Sziget Fesztivál prolongálva
- Sikeresen debütált a Vodafone Digitális Kánaánja a Szigeten
- Az idei Sziget Fesztivál jelképévé vált a Vodafone 30 m magas "szupertornya"
- Megduplázta kapacitását a Percalapú Fesztiváljegy szolgáltatás a Szigeten
- Toronymagasan
- Szélessávon pörög az élet a Sziget Fesztiválon
- Hasznos mobilalkalmazásokkal segíti Óbuda a külföldieket
- Sziget már iPhone-on és Androidon is
- Az áramszünet nem zavarhat be
- Már működik a szélessávú internet a Szigeten
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.