Javul az Infineon eredménye, növekszik a forgalma
Az előzetes mérlegadatok szerint a vártnál is nagyobb lendülettel kezdte az évet az Infineon. Az év első három hónapjában várakozáson felül értékesítési árbevételt és adózott eredményt ért el a frankfurti DAX tőzsdeindexben is szereplő német félvezető áramkör gyártó vállalat.
A január-márciusi (második üzleti) negyedévben 994 millió euró értékesítési árbevételre számít a vállalat az előzetes adatok szerint az előző (első üzleti) negyedévi 922 millió euró után. Korábbi előrejelzésében a vállalat az előző negyedévivel közel megegyező forgalmat helyezett kilátásba.
Peter Bauer vezérigazgató februárban kiadott előrejelzése szerint a folyó pénzügyi évben az Infineon 15 százalék körüli értékesítési árbevétel növekedésre számíthat a korábbi előrejelzés 10 százaléka helyett. Az Infineon szóvivője most megerősítette az igazgató februári becslésében foglaltakat.
Az Infineon elsősorban az ipari alkalmazási területekre készülő félvezető áramkörök keresletében bekövetkezett növekedésnek köszönheti eredménye javulását. Lendületesen emelkedik az energetikai gépipar félvezető áramkör kereslete a megújuló energiaforrások kiaknázására alkalmas berendezések gyártásának köszönhetően, valamint az Infineon legfontosabb ügyfélkörét alkotó autóipar áramkörök iránti kereslete is. Területi bontásban az Infineon termékei iránt Kína kereslete növekszik a legnagyobb mértékben.
A japán természeti katasztrófa az Infineon üzletét alig érintette, mivel forgalmának alig hat százalékát adja az ország.
Az évekig tartó nehéz szakaszt követően a tavalyi pénzügyi évben tíz éve a legjobb eredményét érte el az Infineon, és hosszú idő után első alkalommal osztalékot is fizetett. A mobiltelefon alkatrész gyártó üzletág eladását követően az Infineon az autóipari és más ipari megrendelők speciális igényeinek kielégítésére, valamint biztonságtechnikai területeken alkalmazott áramkörök gyártására összpontosítja tevékenységét. A vállalat világszerte 27 ezer alkalmazottat foglalkoztat.
Kapcsolódó cikkek
- Jó éve volt 2010 a Huaweinek
- Magyarország lesz a Huawei második legnagyobb ellátóközpontja
- Ötven forint osztalékot fizet a Magyar Telekom
- Rendszermérnöki központot hozott létre a National Instruments Budaörsön
- NETASQ: sikeres nemzetközi terjeszkedés 2010-ben
- A tripoli kormány fogva tartja a Microsoft országmenedzserét
- Csökkent a Samsung eredménye az első negyedévben
- Egyesülnek a magyarországi Siemens vállalatok
- 20 éves a Lexmark
- A Wallitrade forgalmazza a Xerox szélesformátumú berendezéseit
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Már lehet jelentkezni a Yettel és az Óbudai Egyetem közös ösztöndíjprogramjára
Május 22-től lehet jelentkezni a Yettel és az Óbudai Egyetem IT és mérnöki területen tanuló nők számára meghirdetett ösztöndíjprogramjára. Az ösztöndíj a diákok tudományos terveinek megvalósításához járul hozzá; a program keretösszege egy évre összesen 5 millió forint és szemeszterenként 4 diák nyerheti el.
Jövőbe mutató megoldások a 10. Smart Factory ConnAction konferencián
Az ipar 4.0 koncepciója több mint egy évtizede tartja izgalomban a termelővállalatokat. Ez idő alatt az ipari termelés digitalizálása és automatizálása, valamint az okos gyártás és az innovatív technológiák használata az egyik legnépszerűbb témává vált, amely még a mindennapi beszélgetésekben is megjelenik.
Globális jelentőségű mérföldkőhöz ért a mesterséges intelligencia szabályozása
Hosszas jogalkotási folyamat lezárásaként a mai napon az Európa Tanács elfogadta a mesterséges intelligenciáról szóló rendelettervezetet, az EU Hivatalos Lapjában való közzétételtől pedig megkezdődik a visszaszámlálás a rendelet alkalmazásáig. A Deloitte szakértői összegyűjtötték, mit is tartalmaz pontosan a rendelet.
Hazánkban is megkerülhetetlen lesz a mesterséges intelligencia
Magyarországon is versenyhátrányba kerülnek azok a munkavállalók, akik nem képesek alkalmazni a mesterséges intelligenciát (MI), és azon médiavállalatok, amelyek nem integrálják az új technológiákat a munkafolyamataikba – olvasható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss tanulmányában, hozzátéve: a magyarok inkább pozitívan gondolnak az MI-megoldásokra.
Indul az emberszabású robotok sorozatgyártása
Már jövőre megindulhat az első ipari célú humanoid robotok sorozatgyártása. Ezekkel az eszközökkel a manuális tevékenységek több mint fele automatizálható. Az emberszabású robotok bevezető ára 80.000 euró körül várható, de így is nagyjából másfél év alatt megtérül egy ilyen beruházás – mutatta ki tanulmányában a stuttgarti központú Horváth csoport, amelynek magyarországi tagja az IFUA Horváth.