Átalakulóban az elektronikus levelezés
Egy év alatt nőtt a szakadék az internetes böngészőn keresztül elérhető webmail szolgáltatások, valamint az egyéb levelezőprogramok népszerűsége között, ugyanis míg az internetes szolgáltatások jelentősége nőtt, addig a szoftveres levelezőklienseké csökkent a 2009. év végi adatokhoz képest – többek között ez derült ki a KutatóCentrum évente ismétlődő E-Mail User Reportjából, amely a hazai aktív internetezők e-mail használatát vizsgálva átfogó képet nyújt az elektronikus levelezési szokásokról. A jelentés beszámol arról is, hogy egyre gyakoribb a mobil-telefonon megírt és elküldött e-mail, főleg a fiatal férfiak körében.
A leggyakrabban használt címre érkező levelek küldéséhez és fogadásához az e-mailezőknek már több mint fele vesz igénybe valamilyen webmail szolgáltatást, szoftveres levelezőprogramokat azonban a 2009-ben mért 44 százalékkal szemben már csak 38 százalék használ erre a célra. „Ez többek között a Gmail terjedésének is köszönhető: míg 2009-ben a megkérdezettek csupán 36 százaléka nyilatkozott úgy, hogy gmailes postafiókját jelenleg is aktívan használja, addig 2010. év végére ez az arány 42 százalékra emelkedett” – emelte ki Györfi Anna, a KutatóCentrum kutatási projekt menedzsere. – „Ezzel a második helyet foglalja el a Freemail mögött, amely ugyan még őrzi vezető pozícióját, de veszített előnyéből” – tette hozzá a szakember. Míg ugyanis 2009-ben az e-mailezők 48 százaléka használta aktívan a Freemailt, 2010 év végére már csak a megkérdezettek 44 százaléka.
A Gmail egyébként nemzetközi szinten is nagy sikereket könyvelhet el: 2009-ben világviszonylatban 37 millió felhasználóval felzárkózott a Yahoo és a Hotmail mögött a harmadik helyre (Return Path, 2009), amit jelenleg is őriz 217 millió felhasználóval (comScore, 2011).
Ami az eszközöket illeti, többnyire még konzervatívak vagyunk: a legtöbben asztali számítógépen (86%) vagy laptopon (45%) e-maileznek. Ugyanakkor a mobiltelefonok ilyen célú használata a 2009-ben mért 9 százalékhoz képest nőtt, és elérte a 11 százalékot. Minél régebb óta e-mailezik valaki, annál valószínűbb, hogy laptopot vagy mobiltelefont is használ elektronikus levelezése során, és a 35 évnél fiatalabbakra is sokkal inkább jellemző a mobil eszközökön keresztüli e-mailezés. Ami a nemeket illeti, az e-mailezési szokások is igazolják, hogy a férfiak nyitottabbak a technikai újításokra: az erősebb nem képviselői kétszer akkora arányban használják mobiltelefonjukat elektronikus levelezésre, mint a nők, és a PDA használata is inkább a férfiakra jellemző.
Kapcsolódó cikkek
- Terjed a helyfüggetlen e-mailezés
- Közös Nokia és Microsoft fejlesztői laboratórium nyílik
- IT Services Hungary: új K+F központ 70 új IT munkahellyel
- SAP fejlesztőközpont nyílik Oroszországban
- A Műegyetemen fejleszt az Ericsson
- Egyedülálló laboratóriumokat mutattak be az Eötvös Loránd Tudományegyetemen
- Minden második netező szenior fent van a közösségi oldalakon
- Infotér konferencia - Magyarország jól áll a szélessávú internet-elérésében
- CCE - avagy távgondoskodás feledékeny idős embereknek
- Jelentősen átrendeződnek a hazai kutatás-fejlesztés szabályai
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Adatvédelem a felhasználók igényeire szabva – így segít a Samsung Knox
Naponta akár több százszor is kezükbe vehetjük mobiltelefonunkat, így az eszközök olyannyira mindennapjaink részévé váltak, hogy még otthonunkat is ritkán hagyjuk el nélkülük. Hozzánk tartoznak, és az olyan robbanásszerű, új technológiák, mint az AI vagy a generatív mesterséges intelligencia rendkívül izgalmas lehetőséget kínálnak a készülékek felhasználására – kiszélesítve a lehetőségek tárházát.
Hazánkban is megkerülhetetlen lesz a mesterséges intelligencia
Magyarországon is versenyhátrányba kerülnek azok a munkavállalók, akik nem képesek alkalmazni a mesterséges intelligenciát (MI), és azon médiavállalatok, amelyek nem integrálják az új technológiákat a munkafolyamataikba – olvasható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss tanulmányában, hozzátéve: a magyarok inkább pozitívan gondolnak az MI-megoldásokra.
Így hasznosíthatod újra régi laptopodat a gyerek számára
Van a családban gyerek és van egy régebbi laptopod is? Ahelyett, hogy leadnád a laptopot egy elektronikai hulladékgyűjtőbe vagy elásnád a szekrény mélyére a kacatok közé, miért nem kelted inkább új életre a közeledő gyereknap alkalmából? Egy régi vagy nemrégiben lecserélt laptop nem feltétlenül használhatatlan, ezért a tovább örökítése kiváló módja az újrahasznosításnak.
IT Fitneszteszt 2024 - idén is megmérik a régió diákjainak digitális készségeit
Idén Magyarország, Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Ukrajna részvételével zajlik a régió nagyszabású, online digitáliskészség-felmérése, az IT Fitneszteszt. Az elsősorban az általános iskola végzős diákjait és a középiskolás korosztályt célzó felmérés nem csupán a kitöltők számára nyújt valós képet a szórakozáson túl a tanulás és más hétköznapi online feladatvégzés terén szerzett gyakorlati ismereteikről, eredményeinek összesítése tanáraik, illetve a szakpolitikusok munkáját is segítheti azáltal, hogy fény derül erősségeikre és a fejlesztendő területekre egyaránt.
A HONOR leleplezte a vadonatúj HONOR 200 Lite-ot
Már Magyarországon is kapható a vadonatúj HONOR 200 Lite. A sokoldalú okostelefon a felhasználók igényeihez igazodik: kiváló portréfotózási képességekkel, bámulatos kijelzővel, remek hardverrel, elegáns kialakítással és stabil felhasználói élménnyel érkezik.